Kovács Zoltán bírálta az Európai Bizottság előző heti igazságügyi értékelését

 

Kovács Zoltán a Politico brüsszeli hírportálhoz eljuttatott hétfői üzenetében bírálta az Európai Bizottság előző héten kiadott, úgynevezett igazságügyi eredménytábláját, mondván, hogy a bírói függetlenség értékelése nem alapulhat közvélemény-kutatásokon.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár aláhúzta, hogy „egyrészt a bíróságok függetlensége nem olyan kérdés, melyet komolyan értékelni lehetne közvélemény-kutatások útján, másrészt legalábbis problémás, hogy ezen szubjektív számokra alapoznak egy +eredménytáblát+, amelyben a tagországokat összemérik”.

A Politico előző héten tévesen számolt be a jelentésről, a lakosság háromnegyede ugyanis Horvátországban látja rossznak vagy nagyon rossznak a bírói függetlenség helyzetét, nem pedig Magyarországon, mint ahogy péntek reggeli hírlevelükben írták, amelyet most javítottak.

Ennek kapcsán Kovács kiemelte, hogy a magyarok 43 százaléka jónak vagy nagyon jónak nevezte a helyzetet, míg rossznak vagy nagyon rossznak mindössze 33 százalék, utóbbi arány pedig nem kirívó, például a franciák körében 31 százalék.

Magyarországon a huszonnyolc EU-tag között az állampolgárok hátulról a tizedik helyre, míg a cégek a második legrosszabbra értékelték a bíróságok függetlenségét. Ez egy, illetve négy hellyel rosszabb az egy évvel korábbi jelentésben szereplő helyezésnél.

A címlapfotó illusztráció.