Egyelőre nincs politikai következménye Bangóné Borbély Ildikó patkányozós mondatának

 

Másfél nappal a „patkányozás” után sem mondott még le Bangóné Borbély Ildikó, és pártja, az MSZP sem szólította fel erre. A képviselőtől pénteken kérdezték egy interjúban, hogy szerinte miért nő a Fidesz támogatottsága, mire ő azt felelte, hogy „sok a patkány Magyarországon”. A politikus az interjúban a „patkányozás” előtt azt is kijelentette, hogy ő szókimondó. Azóta azzal magyarázkodik, és az MSZP is azzal mentegeti, hogy igazából nem a Fidesz támogatóit gondolja patkánynak – közölte az M1 Híradója.

„Sok a patkány Magyarországon” – így fogalmazott az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó pénteken az ATV műsorában. A politikust arról kérdezték, szerinte miért nő a Fidesz támogatottsága, amire Bangóné Borbély Ildikó minden előzmény nélkül azt mondta: hogy szerinte sok a patkány Magyarországon.

A politikus mondatai egy nap alatt a teljes magyar médiát bejárták és több ellenzéki párt is lemondásra szólította fel a képviselőt. A Momentum szerint jót tenne az ellenzéknek, ha Bangóné Borbély Ildikó felelősséget vállalna a patkányozó kijelentés miatt. A nyilatkozatot a Jobbik nevében Szilágyi György vállalhatatlannak, az LMP-s Vágó Gábor pedig elfogadhatatlannak nevezte.

Az ügyet Dobrev Klára, a DK európai parlamenti listavezetője viszont nem akarta kommentálni, ahogy a szocialista Korózs Lajos sem. Az MSZP-Párbeszéd szombati közös sajtótájékoztatóján az M1 kérdésére Korózs Lajos annyit mondott, hogy ő nem akar reagálni, így helyette a szintén MSZP-s Őrsi Gergely válaszolt. Utóbbi szerint a nyilatkozat szerencsétlen volt, de a szocialisták nem minősítettek senkit.

Nem mindenki határolódott el tőle 

Bangóné Borbély Ildikó mellett a Párbeszédes Tordai Bence is kiállt, aki az Azonnali.hu-nak azt mondta: a szocialista politikusnak biztosan nem volt olyan szándéka, hogy emberek millióit „egy ilyen kis, egyébként intelligens, aranyos rágcsálóval azonosította volna”.

A Fidesz szerint Bangóné Borbély Ildikónak haladéktalanul távoznia kell a közéletből

és mivel ezt magától nem tette meg, az MSZP vezetőségének kell visszahívnia őt. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: nem lehet emberék tömegét, vagy akár csak egyetlen embert sem patkánynak nevezni.

Ez elfogadhatatlan, mélyen sértő és felháborító, nincs helye a közéletben – mondta. Az MSZP azonban erre nem hajlandó. A párt arra a felvetésre, hogy az esetnek lesz-e következménye, az Index.hu-nak azt írta: ezt a kérdést értelmezni sem tudják.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP parlamenti képviselője (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Több ellenzéki hírportál is bírálta az MSZP-s politikus kijelentéseit

„Itt az ideje, hogy Bangóné Borbély Ildikó elmenjen pihenni” – ezzel a címmel közölt cikket a baloldali Mérce.hu. A szocialista politikus több ellenzéki hírportál szerint is elvetette a sulykot, amikor a Fidesz támogatói kapcsán patkányokról kezdett beszélni. A szintén baloldali Nyugati Fény és a Magyar Narancs is arról írt, hogy a szövegkörnyezet alapján nehéz máshogy értelmezni az elhangzottakat, mint hogy Bangóné lényegében

a Fidesz szavazóit patkányozta le.

Bangóné Borbély Ildikónak már az interjúban is felvetették, hogy a Fidesz támogatói és a patkányok között áthallás lehet, a szocialista politikus mégsem visszakozott. Mindössze annyit mondott: mindenki úgy érti a mondottakat, ahogy akarja.

Ezt az álláspontját nem sokkal később az Index.hu-nak is megerősítette. Az Azonnali.hu-nak pedig azt mondta: „még csak szerencsétlen sem volt a megjegyzése, de ha valaki magára veszi, azzal sem tud mit csinálni”.

Magyarázkodott a közösségi médiában

Közösségi oldalán viszont már másként vélekedett. Egy magyarázkodó bejegyzésben azt írta: „meg sem fordult a fejében, hogy szavazókat összefüggésbe hozzon a patkányinvázióval”. Az üzenet azonban úgy tűnik, a hozzászólók többségét sem győzte meg.

Szégyelld magad, Ildikó. Ne tégy úgy, mintha nem szándékos lett volna.” „Inkább leszek patkány, mint „MSZP”-s.”  Péntek délután a bejegyzés alá tömegesen érkeztek az ezekhez hasonló kommentek Bangóné Borbély Ildikó közösségi oldalára.

„Négyévente szavazok az ön pártjára. A mai megnyilvánulása viszont nem képviselőhöz – nem nőhöz – nem emberez méltóra sikeredett.” „Világ életemben baloldali beállítottságú voltam, de a riportot látva egy pillanatra nem kaptam levegőt. Hagyjuk a szerencsenmosdatást és vállalja a következményeket” – fogalmaztak többen is.

Ausztriában lemondtak egy hasonló esetnél 

Hasonló eset nemrég Ausztriában történt, ahol a kormánykoalícióban is részt vevő Osztrák Szabadságpárt egyik közgyűlési képviselője „Patkányok a városban” című versében hasonlította rágcsálókhoz az országba érkező migránsokat. A párt helyi tagozata által is közzétett szöveg országos felháborodást váltott ki. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt a kormánykoalíció felbontását követelte Sebastian Kurz osztrák kancellártól. A koalíció végül maradt, a verset közzétevő Braunau-am-Inni polgármester-helyettesnek viszont a mandátumáról és a párttagságáról is le kellett mondania.