Toroczkai: „Életveszélyes” az Opre Roma Párt terve négy megye kiszakításáról

 

Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet miatt tett feljelentést az M1 péntek reggeli műsora szerint a Mi Hazánk Mozgalom, a felvetésre Toroczkai László, a párt elnöke elmondta, a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön öt órán keresztül hallgatta ki az ügyben, az NNI ezután dönti el, hogy milyen irányba haladhat a nyomozás.

Hozzátette, a kihallgatáson kérdezték tőle, hogy az Opre Roma Párt mögött kik állhatnak, de szerinte ez nem az ő dolga, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda hatásköre, hogy kiderítse.

A pártelnök kitért arra is, „életveszélyes” az Opre Roma Párt terve, amely szerint négy megye – Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg – területén roma tartományt hozna létre. Ebben a négy megyében a cigányság a lakosság kevesebb mint ötven százalékát teszi ki, ezért csak antidemokratikusan, akár erőszak árán lehetne ezt megvalósítani – hangsúlyozta.

Amikor márciusban emiatt feljelentést tett – mondta –, megfenyegették, hogy ha megpróbálja megakadályozni a tervet, annak polgárháború lesz a vége. Ezzel nemcsak őt, hanem a magyarságot is megfenyegették – jelentette ki Toroczkai László.

 

Az elnök beszélt arról is, hogy az Európai Parlamentben a cigányság kérdésére is felhívná a figyelmet a Mi Hazánk Mozgalom, ha az európai parlamenti (EP-) választásokon sikerül mandátumot szereznie.

Toroczkai László azt mondta: a Mi Hazánk az egyedüli párt, amely szerint a magyar-cigány együttélés kérdése nincs megoldva, a cigánybűnözést pedig fel kell számolni.

A Jobbik balliberális párttá változva elfelejtette ezt a problémát, a Fidesznek pedig kilenc év alatt nem sikerült megoldania – vélekedett.

Amíg a nyugat-európai országok elszívják innen a dolgozó embereket, addig a cigányságot visszadeportálják Magyarországra és a környező államokba – fogalmazott. Néhány évtizeden belül az ország egyes részein többségbe kerülhet a cigányság – tette hozzá.

Beszélt arról, a párt programjának része az is, hogy csak olyan pártok indulhassanak bármilyen választáson, amelyeknek van programjuk, az indulókat pedig miniszterelnöki vitára köteleznék.

Toroczkai László kijelentette: arra számít, hogy május 26-án sikerül mandátumot szerezniük az Európai Parlamentbe, mert a Mi Hazánk az elsők között gyűjtötte össze a húszezer aláírást.

A címlapfotó illusztráció.