Otthon melege program: érkeznek a támogatási okiratok

 

Március elejéig minden pályázó megkapja az Otthon melege program háztartásigép-csere alprogramjának támogatási okiratait – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

A háztartási gépek csereprogramjának támogatási okiratai márciusig megérkeznek – közölte Weingartner Balázs. Mint mondta, az okiratokat húszezer pályázó már megkapta, közülük hatezren meg is vásárolták az új készüléket, további húszezer értesítést pedig hamarosan elküldenek az érintetteknek. A következő egy-másfél hónapban egyszerre további húsz-húszezer pályázatot bírálnak el, a vásárlói igényekre a kereskedők így jobban fel tudnak készülni – tette hozzá.

Az elszámolás a kereskedők feladata

Az államtitkár megjegyezte, hogy minden régióból a pályázók számarányának megfelelően, egyenletesen bírálják el a kérelmeket, tehát egy térség sem élvez elsőbbséget a többivel szemben. Az új háztartási készülékek a támogatási okirat bemutatásával, a pályázati összeggel csökkentett áron vásárolhatók meg. A pályázóknak ezenkívül más teendőjük nincs, az elszámolás a kereskedők feladata. A vásárlásra 150 nap áll rendelkezésre, ennek meghosszabbítására nincs lehetőség – emelte ki Weingartner Balázs.

Mint ismeretes, a háztartásigép-csere alprogram novemberben zárult. A  támogatásért a vártnál többen, 119 ezren jelentkeztek, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ezért a meghirdetett kétmilliárd forintról ötmilliárd forintra emelte a pályázati keretet.

Új kiírások jelenhetnek meg

Weingartner Balázs hangsúlyozta, hogy a program 25 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását előzheti meg, az energiahatékony gépeknek köszönhetően pedig összesen csaknem egymilliárd forintnyi rezsiköltséget takaríthatnak meg a kedvezményezettek. Közölte egyúttal, hogy a lakossági igényekhez igazodva újabb energiahatékonysági pályázatok lehetőségét is vizsgálják, így a fűtési szezon végén, várhatóan márciusban–áprilisban új kiírások jelenhetnek meg.