Fidesz: Több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér

 

A Fidesz és a KDNP eddigi kormányzása alatt több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér – mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Dunai Mónika szerint ugyanakkor ha az ellenzéken múlik, ilyen ütemű emelés sem valósulhatott volna meg, ugyanis az ellenzéki pártok kezdettől fogva támadják azt a gazdaságpolitikát amit a kormánypártok képviselnek.

Értékelése szerint ennek a politikának köszönhető az, hogy Magyarország egyre jobban teljesít, egyre erősebb a magyar gazdaság. Évről évre emelkednek a bérek, csökkennek a munkát terhelő adók, és a minimálbér, illetve a szakmunkás minimálbér is jelentősen nőhetett – sorolta az eredményeket Dunai Mónika.

A fideszes politikus rámutatott: Gyurcsány Ferenc és a szocialista kormányok alatt ezeknek épp az ellenkezője történt. 2010 előtt teljesen legyengítették a magyar gazdaságot, tönkretették a magyar gazdaságot, Magyarországot, egymillió embert bocsátottak el a munkahelyéről, az adók az egekbe szöktek és a bérek nem, vagy csak kismértékben tudtak nőni – fejtette ki, hozzátéve: a minimálbér kisebb mértékben emelkedett a balliberális kormányok nyolc éve alatt, mint a Fidesz-KDNP kormányzás első négy évében.

Mindezek alapján jól látható, hogy Magyarország jobban teljesít, mint a balliberális kormányok gazdaságpolitikája idején – összegzett Dunai Mónika. A közszolgálati dolgozók március 14-ére hirdetett sztrájkjáról kérdésre elmondta: a különböző ágazatokban eddig is arra a törekedett a kormány, hogy emelje a béreket, hogy mindenki részese legyen azon eredményeknek, amelyeket az erősödő magyar gazdaság megtermel.

A Munka törvénykönyve kapcsán sajnálatának adott hangot, hogy az ellenzéki pártok megvezették és becsapták a szakszervezeteket, és azok úgy foglalnak állást, ahogy az ellenzéki pártok. A kormánypártok azon vannak, hogy a Munka törvénykönyve az emberek érdekeit képviselje, és a folyamatos béremelésekkel azt szeretnék elérni, hogy minden család és minden ember jobban tudjon élni évről-évre – közölte a fideszes politikus.