Az emberektől gyűjtött százmillió forintot választási kampányra költötte a párt, csakhogy a támogatásokat nem erre kérték, hanem a plakátbotrányuk miatti pénzbüntetés kifizetésére. A Jobbik alelnöke most mindezt azzal magyarázta, hogy azt hitték, győzni fognak, egy kampány pedig költséges. Gyöngyösi Márton azt ígéri, visszafizetik a támogatást azoknak, akik nem a kampányra, hanem a bírság kifizetésére adták. Azt ugyan nem tudni, hogy miből, hiszen üres a pártkassza.
A párt per pillanat olyan, mint a templom egere – mondta a Jobbik alelnöke. Gyöngyösi Márton az ATV-ben panaszkodott, hogy a Jobbik nem tudja kifizetni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott bírságot. Azt mondta, ha az állami támogatásokat is befagyasztják, akkor megszűnhet a párt.
Múlt héten a Magyar Idők írta meg, hogy az ÁSZ zárolná a pártnak járó állami támogatást, mert a Jobbik a hatósági felszólítás ellenére sem nyújtotta be a működéséhez szükséges intézkedési tervet. A Jobbik a Magyar Postának több mint hatvanmillió forinttal tartozik, mert tavasz óta a választási reklámkiadványok kézbesítéséért járó összegnek csak egy részét fizette meg.
Az ÁSZ ráadásul továbbra is a több mint hatszázmillió forintos bírság befizetését várja a Jobbiktól, a párt tavalyi plakátkampánya körül megállapított tiltott pártfinanszírozás miatt.
A helyzet drámai: a 660 millió forintot a Jobbik nem tudja kifizetni.
A büntetés kifizetésére Vona Gábor volt pártelnök akkor az emberektől kért pénzt, és azzal érvelt, hogy ha nem gyűlik össze a bírságra szánt összeg, akkor nem tudnak elindulni a választásokon.
Több százezres fizetések
A pártnál nem szégyellnek nettó négyszázezres fizetéseket osztani a képviselői tiszteletdíjak mellé a pártvezetéshez lojális politikusoknak. Ez számomra elfogadhatatlan – mondta Novák Előd. Hozzátette: hatalomtechnikai célokra felhasználni a közösség pénzét, miközben a kisemberektől pénzt kéregetnek, elfogadhatatlan.
Az emberektől kapott pénz azonban nem a bírság kifizetésére ment el: a Jobbikból kilépő Novák Előd az M1 műsorában nemrég arról beszélt, hogy a párt visszaélt a támogatók jóindulatával.
Azt, hogy az adományokat nem a párt megmentésére költötték, most a Jobbik alelnöke is elismerte. Gyöngyösi Márton szerint az összeg a kampányra ment, de csak azért, mert azt hitték, hogy győznek. Gyöngyösi Márton ugyanakkor azt ígérte, hogy bár az ÁSZ-nak és a postának is tartoznak, azoknak a támogatóknak, akik a bírság kifizetésére adtak pénzt, a Jobbik minden összeget visszafizet.
Tetőpontjára ért a konfliktus
Tóth Erik, a Nézőpont intézet elemzője az M1 pénteki műsorában arról beszélt: a Jobbikon belüli konfliktus a tetőpontjára ért, a Toroczkai László által meghirdetett szombati zászlóbontásnak nagy jelentősége van. A Nézőpont kutatása szerint Toroczkai László új pártját a Jobbik-szimpatizánsok körülbelül egyharmada támogatná – közölte. Hozzáfűzte, nem automatizmus, hogy olyan párt jön létre, amely képes a parlamenti küszöbig is eljutni.