A működést tekintve a 2019-es egy „nullás” költségvetés, az állam működésére annyit költünk, mint amennyi pénzünk van, az 1,8 százalékos hiány a jövőbeli beruházásokra vonatkozik – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő az alkotmánymódosítással kapcsolatban kifejtette: az alaptörvény módosítása kimondja, hogy idegen népesség betelepítése Magyarországra tilos. Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens „tönkretételével” – fogalmazott.
A kormányfő elmondta: azt kérte a pénzügyminisztertől, hogy masszív és földrengésbiztos legyen a költségvetés, mert előfordulhat, hogy gazdasági válság következik majd, akkor pedig ne legyen szükség megszorítások bevezetésére.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: minél nagyobb egy ország, annál kevésbé érinti egy gazdasági válság. Ha Magyarország csak azt állítaná elő, amit elfogyaszt, akkor sokkal alacsonyabb lenne az életszínvonal. Az életszínvonal azért nő Magyarországon, mert exportra is termelünk, a külkereskedelmi mérlegünk hosszú ideje pozitív – hangsúlyozta.
A nemzetközi pénzpiacon felvehető hitelek kamata nőni fog, de senki nem tudja, milyen ütemben – vélekedett a miniszterelnök.
Kereskedelmi háború bontakozik ki
Kereskedelmi háború bontakozik ki a világban, az Egyesült Államok az Európai Unióval szemben is megnyitott egy ilyen küzdelmet. Felhők gyülekeznek az égen, amelyek szerencsétlen módon rendeződnek el, ebből születhet válság – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
Felelősen kell gazdálkodni, megfontoltan kell költségvetést megalkotni, mert az adja az ország védelmét – fűzte hozzá.
A nemzetközi válságjelenségek nem fognak minket eltéríteni a céljainktól, mert ha egy nemzetnek vannak világos céljai, akkor azok szerint kell folytatni a gazdaságpolitikát. Az előttünk álló években megvalósul a biztonság megteremtése, folytatódni fog a növekedés, és újabb lépést teszünk a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében – jelentette ki a miniszterelnök.
Magyarországon 2010 előtt az volt a szokás, hogy a választás évében tönkretették a költségvetést, a következő év pedig ráment a károk helyreállítására. Most olyan költségvetést csináltunk, ami az emberek érdekeit szolgálja – tette hozzá.
Magyarország segít a migránsok kiszállításában
Orbán Viktor a migrációs válsággal kapcsolatban elmondta: a visegrádi országok már korábban is ajánlottak fel támogatást Olaszországnak arra, hogy ki tudják szállítani a migránsokat.
Ha meg akarnak szabadulni a migránsoktól, nem szétosztani, hanem kiszállítani kell őket Európából, Magyarország ebben tud segítséget nyújtani – közölte.
A kormányfő arról is beszélt: Magyarország a „Balkán kapuja”, ezért elemi érdeke, hogy Szerbia stabil és erős ország legyen. „Sok energiát fektetek abba, hogy a történelmileg nem könnyű szerb–magyar kapcsolatokat átalakítsuk. Támogatjuk a határvédelmet és igyekszünk jó viszonyban lenni Szerbiával” – hangsúlyozta.
Igyekszünk megbízható, baráti országként kapcsolatot építeni Szerbiával. Ugyanilyen fontos ország Macedónia, akinek korábban is nyújtottunk segítséget, most is fogunk. A migrációs hullám felerősödik a Balkánon, ami kihívást jelent, nekünk pedig stabil szomszédok kellenek, tehát segítséget kell nyújtani nekik – fűzte hozzá a kormányfő.
Az alkotmánymódosítással kapcsolatban elmondta: az alaptörvény módosítása kimondja, hogy idegen népesség betelepítése Magyarországra tilos, az illegális migráció szervezése Magyarország területén pedig bűncselekmény.
Népességcsere zajlik Európában
Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens „tönkretételével” – mondta Orbán Viktor.
A kormányfő közölte: nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő „hadseregével” szemben, ki kell mondani, ők bevándorlást akarnak, az ideológiai motivációjuk pedig egy multikulturális Európa, nem szeretik ugyanis a keresztény Európa hagyományait, és azt gondolják, ha összekevernek bennünket egy más néppel, akkor Európa élhetőbb lesz.
„Azért akarják tönkretenni Európát, mert abból nagy profitot remélnek, a pénzügyi spekulánsok már csak ilyenek” – fogalmazott.
Azonban „mi nem akarunk összekeveredni másokkal, jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk”, mind a kereszténységet, a nyelvet, a kultúrát, mind pedig az életmódot tekintve, továbbá a vallásszabadságot és a családról, a férfi-nő viszonyról vallott felfogást illetően is – jelentette ki Orbán Viktor.
Hozzátette, ezekről a kérdésekről, az értékek összeütközéséről szól majd a jövőre esedékes európai parlamenti választás is.
Idegen népesség betelepítése Magyarországra tilos
Az Országgyűlés előtt fekvő alkotmánymódosításról szólva kifejtette: megvan a kétharmados többségük, ilyenkor nem szabad hezitálni, az ország védelmére azonnal mozgósítani kell az erőt, ezért az előterjesztés kimondja, hogy idegen népesség betelepítése Magyarországra tilos. A szintén előterjesztett Btk.-módosításban pedig bűncselekménynek minősítik az illegális migráció szervezését.
Az európai politikáról Orbán Viktor úgy nyilatkozott: az ő ízlése szerint kedvező dolgok történnek, „megjelentek a keményfiúk az európai politikában”, és „mi úri gyerekek és zsúrfiúk vagyunk azokhoz az új vezetőkhöz képest, akik most kinyitották a szájukat”. Példaként említette Ausztriát és Olaszországot.
Arra a felvetésre, hogy Giuseppe Conte új olasz miniszterelnök ugyanakkor beszélt a menekültek elosztásáról, Orbán Viktor úgy reagált: érti a szándékot, meg akarnak szabadulni azoktól, akiket nem kellett volna beengedni. Magyarországra viszont senkit sem fognak elküldeni – erősítette meg.
Orbán Viktor végül elmondta, hogy egy nagyobb terjedelmű alkotmánymódosítás is terveznek.
Várhatóan szeptemberben megindítanak egy egy-másfél éves alkotmányrevíziót, amelynek során áttekintik, mi az, ami bevált, illetve beválhatott volna, mi az, amit az alaptörvény szabályozott, de nem igazodott hozzá az alacsonyabb jogszabályok világa, és hol maradtak esetleg olyan szabályozási rések, amelyeket új alkotmányos szöveggel kell áthidalni, kitölteni – közölte a kormányfő.