Szájer: Az Orbán-beszéd világos alternatívát mutatott

 

A keresztény demokrácia emlegetése egyes brüsszeli, már a nevükben kereszténydemokrata képviselők egy részénél sem számít politikailag korrektnek – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője a Vasárnapi újságnak adott interjúban.

Szájer József arra számít, hogy Orbán Viktor néhány gondolata ismét felháborodott tiltakozást vált ki a brüsszeli liberálisok körében.

A politikus a Vasárnapi újságnak adott interjúban ugyanakkor úgy fogalmazott, a kormányfő székfoglaló parlamenti beszédére sokan felfigyelnek, Orbán Viktor ugyanis a liberális demokrácia egy nagyon világos alternatívájáról beszélt, és ki is fejtette azt, hogy ez többek között az állampolgárok védelmét, biztonságát, valamint a hagyományos értékekhez való csatlakozást jelenti, ami most rengeteg helyen rezonálhat.

Ezek az üzenetek nagyon fontosak, sokszor kell elmondani őket, igaz, a kimondásukhoz is nagy bátorság kell – hangsúlyozta Szájer József.

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője (MTI-fotó: Kovács Tamás)

Egy végső küzdelem folyik Brüsszelben

A politikus szerint Brüsszelben jelenleg egy végső küzdelem folyik, ahol a sarokba szorítottak, akik érzékelik, hogy az általuk képviselt értékek egyre kisebb hatással vannak az emberekre, egyre hangosabban hallatják hangjukat.

Szájer József példaként a Sargentini-jelentést említette. A liberálisok által legfontosabb kérdésnek tartott menekültügyben egy komoly összecsapásra számíthatunk júliusban, ezért próbálják meg erősíteni a Magyarország elleni támadásokat is, hiszen Budapest az ellenkezőjét képviseli mindannak, amit ez az eszmerendszer képvisel – vélekedett.

Júniusban szeretnék lezárni a menekültkérdéssel kapcsolatos tárgyalásokat

A képviselő szerint Brüsszelt aggodalommal töltik el a legutóbbi európai választások eredményei is. Emiatt szeretnék júniusban mindenképpen lezárni a menekültkérdéssel kapcsolatos tárgyalásokat. Az eddigi eredmények ugyanis azt mutatják, hogy e kérdésben egyfajta jobbra tolódás mutatkozik európai szinten – mondta.

Alig egy év múlva pedig jönnek az uniós parlamenti választások, amelyek villanásszerűen megmutatják majd, hogyan állnak az európai állampolgárok ehhez a kérdéshez – fogalmazott a politikus.

Szájer József az Orbán-beszéd egyik legfontosabb elemének nevezte a Kárpát-medencei népek összefogásáról szóló részeit. A politikus szerint ez egyfajta organikus egység, a népek együttműködése pedig összhangban van az európai értékekkel. Hangsúlyozta, azok, akik Európában aggódnak ezek miatt, példát vehetnek rólunk, hiszen itt valóban együttműködés van.

Orbán Viktor miniszterelnök az ünnepélyes eskütétele után beszédet mondott az Országgyűlés plenáris ülésén (MTI-fotó: Kovács Tamás)

Az intolerancia nem a polgári jobboldalra jellemző

A politikus beszélt az új Országgyűlés alakuló ülése napján történ Kossuth téri eseményekről is. Furcsának nevezte, hogy azok, akik arról beszélnek, hogy Magyarországon nincs vallásszabadság, most meg sem szólaltak, amikor leköpdöstek és lökdöstek három egyházi vezetőt. Egészséges politikai környezetben a leggyorsabban Sargentini asszonytól kellett volna jönnie egy tiltakozásnak – tette hozzá.

Az eset nem méltó a mai Magyarországra, és meglepő, hogy ennek a hírét nem kapták fel Európában – hangsúlyozta Szájer József. A politikus hozzátette, személy szerint rendkívül felháborította, hogy a Sargentini-jelentésben külön pontot kapott az, hogy Magyarországon nincs vallásszabadság.

Ugyanakkor a Parlamentnél történtek rávilágítottak arra, hogy az intolerancia nem a polgári jobboldalra jellemző.

Durva állásfoglalás a határon túli magyarokkal szemben

Szájer József a Vasárnapi újságnak adott interjúban kitért az érvénytelenített levélszavazatok ügyére is. Úgy vélte, miközben több határon túli helyen, mint például Kárpátalján is, komoly veszélyt kockáztat meg az, aki leadja szavazatát, felháborító, hogy ilyen bürokratikus maszatolással érvénytelenítik azt.

Nem az elveszített mandátum fáj igazán, hanem az, hogy ez az eset a határon túli magyarokkal szembeni durva állásfoglalás, érthetetlen, hogy a legfontosabb magyar igazságszolgáltatási szerv hogyan tehetett ilyet – mondta Szájer József.