Orbán: A kereszténység nemcsak hitbéli, hanem kulturális kérdés is

 

A kereszténység hitbéli kérdés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjúban. Hozzátette, ez a keresztény hit kultúrát is létrehozott. Ettől érezzük magunkat itthon Európában. Megjegyezte, Európában mindenki keresztény, függetlenül attól, hogy miként talál utat Istenhez.

Nagypéntek alkalmából a kormányfő úgy fogalmazott: a keresztény Európa kulturális értelemben olyasmi, mint a levegő, “természetes módon vesz bennünket körül, ezt nevezzük otthonosságnak, ezért érezzük magunkat otthon a keresztény Európában és a keresztény Magyarországon”. Ezért is van az – folytatta -, hogy a keresztény Európa kérdése politikai kérdéssé vált, arról folyik a vita, hogy “az általunk szeretett életmódot” sikerül-e megőrizni, vagy azt külső hatásra megváltoztatják.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a nyugat-európában élő fiatalok még látni fogják, hogy elveszítik a keresztény Európát, és a saját világukban kisebbségbe kerülnek majd. Ez a veszély mindenki feje felett ott lebeg – tette hozzá. A kérdés az, milyen választ adnak erre az országok. Van ország amelyik erre elfogadóan, úgymond nyitott társadalom formájában határvédelem nélkül reagál. Vannak társadalmak, nemzetek, közösségek – ilyen a Közép-Európaiak többsége, benne mi magyarok is – akik meg akarjuk védeni a saját mostani életünket. Szívesen segítünk bajbajutottaknak, oda hajlandóak vagyunk segélyt és segítséget vinni, de nem akarjuk tönkretenni az életünket, nem akarjuk a bajt ide hozni.

Két ok miatt nehéz meggyőzni a nyugat-európai vezetőket a miniszterelnök szerint. A modern európai politikában a legtöbb vezető a jelen időben él, ezért a döntéseknél a választási ciklusok a meghatározóak, azaz négy évnél hosszabb időintervallum háttérbe kerül. Márpedig ezek a migrációs folyamatok hosszabb időintervallumról szólnak – mondta. A brüsszeli vezetők az átlagos emberektől eltérő, tőlük különböző világban élnek – magyarázta Orbán Viktor. Nem ott, ahol a a migráció és a bevándorlás problémái jelentkeznek. Védett kerületekben, biztonságosabb környezetben, ezért az ő életük látványosan nem változik meg a migráció kérdése kapcsán.

Magyarországon a politika nem karrierpálya – jelentette ki, de ennek a munkának a különlegessége, hogy egy hosszú távú jövőért kell felelős döntéseket hozni.

Orbán Viktor szerint a magyaroknak van a közelmúltból személyes tapasztalata a váratlan, migrációs támadásról. Elég ha visszaemlékezünk 2015-re, miként nézett ki a Keleti pályaudvar környéke – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök szerint természetes, hogy azokban az országokban, ahol jelenleg nincsenek migránsok erősebb a politikai hangulat. Hiszen ahol jelen vannak, az a kérdés, miként éljenek együtt az emberek a bevándorlókkal, míg ahol még nincsenek jelen, az a kérdés, hogy akarnak-e az emberek együtt élni velük.

A miniszterelnök elmondta, hogy hitelt érdemlő információk és hangfelvételek láttak napvilágot az utóbbi időben a Soros-hálózat működése kapcsán, amelyeken maguk “a Soros-hadsereg tisztjei” beszélnek működésükről. Ha valaki eddig nem akart hinni a politikusok által elmondottaknak, vagy az összeesküvés-elméletekben, a nyilvánosságra került felvételek alapján már hihet a saját szemének és fülének.

A mechanizmus lényege – mondta -, hogy a Soros György pénzéből beszervezett aktivistákat civil szervezetekbe tömörítik, majd ezek hivatalosan is fellépnek a “Soros György birodalmának eszmerendszeréhez” tartozó célokért, amelyek közül most a legfontosabb a bevándorlás, a nemzetekre és keresztény életelvekre épülő keresztény Európa megszüntetése. Ezek az NGO-k azután megtámadják a bevándorlásellenes kormányokat, amelyekre Brüsszelből is nyomást gyakorolnak, majd a választások befolyásolásával el akarják érni, hogy bevándorlás- és Soros-párti képviselők kerüljenek a parlamentekbe, végül pedig a kormányokba is beépülnek, és átalakítják a kiszemelt országokat – fejtette ki, hozzáfűzve, hogy az üzleti haszon pedig Soros Györgyékhez kerül.

Elmondta, hogy nagyjából kétezer fizetett Soros-ember (zsoldos) dolgozik Magyarországon azon, hogy megbuktassák a választási kampány során a kormányt. A kormányfő azonban hozzátette, hogy a jelenlegi kormánynak elég sok tudása van róluk: információk, jelentések, nevek. Ezért alkotta meg a kormány a Stop Sorost, amely nemzetbiztonsági kérdésnek minősíti a bevándorlást.

A miniszterelnök kifejtette továbbá: a brüsszeli bürokraták júniusban akarnak döntést hozni az új bevándorlási rendszerről, a bolgár EU-elnökség által a témában készített tervezeteket azonban Magyarország elhibázottaknak tartja, mert a bevándorlószétosztásra helyezik a hangsúlyt a határvédelem helyett. Azt mondta, ha Magyarország elfogadná ezt a javaslatot, több mint 10 ezer bevándorlót kellene azonnal befogadnia, és “9 millió forint koponyánkénti pénzösszeget is biztosítani kellene” az ellátásukra.

Hangsúlyozta: a júniusi EU-csúcson olyan miniszterelnöknek kell képviselnie Magyarországot, aki meg tudja védeni ettől a tervezettől az országot.

Magyarország sorsa szempontjából a legfontosabb kérdés most a bevándorlás. Orbán Viktor hangsúlyozta: hiába fejlődik az ország, hiába érünk el sikereket, ha ezen erőforrások a bevándorlás hatására nem a magyar emberekhez, hanem a bevándorlókhoz kerülne, hiszen őket kellene befogadnunk és fenntartanunk. Az ellenzéki pártok kampányában azonban ennek se híre, se hamva, nem beszélnek a jövő legfontosabb kérdéséről – mondta a miniszterelnök, aki szerint ennek az az oka, hogy “nemzetközi cenzúra alatt állnak”.

Végül arra kérte a választókat, hogy ne csak a jelenre, hanem a jövőre is gondoljanak. Két jövő lehetősége előtt áll az ország: vagy nemzeti kormány lesz és marad most Magyarország magyar ország és harcolni fog egy európai Európáért, vagy egy internacionalista kormány, amelyet Soros György állít majd fel, és akkor Magyarország bevándorlóország lesz – mondta a kormányfő.

Szó volt a rádióinterjúban a téli rezsicsökkentésről is, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor megerősítette: a kormány egyedi döntésekkel az olyan társasházakban élőknek is biztosítja az őket megillető rezsicsökkentést, ahol a háztartások egy fogyasztóként vannak lekönyvelve. Ugyanígy azokra a településekre is eljuttatják háztartásonként a 12 ezer forintot, ahol egyáltalán nincs gázszolgáltatás – közölte.