Elhelyezték a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszoda alapkövét

 

A tervek szerint 2019 első felében nyílik meg a főváros II. kerületében a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszoda, amelynek alapkövét szerdán helyezték el.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), II. kerület polgármestere az ünnepségen azt mondta: a 17-18 ezres, erős és összetartó pesthidegkúti közösségnek évtizedek óta álma volt, hogy uszoda épüljön.

Közölte, vízilabda-utánpótlás nevelésére épülő uszoda belső fedett terében megtervezett 50×25 méteres versenymedence keresztirányú megosztásával és elválasztásával kialakítható két 25×25-ös vízfelület, amelyek egy időben tudják szolgálni a lakossági úszás igényeket és az iskolai, óvodai úszásoktatás, illetve a vízilabda utánpótlás edzések megtartását.

Az optimális működéshez hozzájárul még egy 20×10-es tanmedence, egy körülbelül ezer ember befogadására alkalmas lelátó. Továbbá lesz egy 33×20 méteres kültéri medence, amely vízilabda-mérkőzések tartására is alkalmas.

Láng Zsolt közölte azt is, hogy a kerületi önkormányzat mindenfajta eladósodás nélkül több mint kétmilliárd forintot tud önrészként a beruházásra fordítani.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője (Fidesz) azt hangsúlyozta: az uszoda alapkőletétele azt is jelenti, hogy jó eredményeket akkor lehet elérni, ha tenni akaró emberek, helyi közösségek, szervezetek együttműködnek és közösen dolgoznak.

Közölte, a kormány közvetlenül félmilliárd forintot biztosít az építkezéshez, de a sportberuházások támogatását elősegítő adórendszer az, ami a legfontosabb lökést tudja adni.

Varga Mihály kitért arra, hogy 2010-hez képest a bruttó hazai termék kétszeresét költik a költségvetésből a sport és szabadidős tevékenységek támogatására. Idén 167 milliárd forinttal több forrás biztosítanak ezekre a célokra, mint 2010-ben – mondta.

Az alapkövet Láng Zsolt, Varga Mihály, Becsey Péter, a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára, az uszoda névadója, Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó unokája helyezte el.

Az alapkőletételen jelen volt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, volt államfő.

A közreadott sajtóanyag szerint az eredeti koncepciótervben szereplő bruttó 4 milliárd forintos becsült érték, a kiviteli terv tervezői költségbecslésében bruttó 5,4 milliárd forintra emelkedett, a kivitelezői közbeszerzés ajánlattételi szakasza során pedig a legkedvezőbb árajánlat is meghaladta a bruttó 7 milliárd forintot.

Mint írták, a műszaki paraméterek érdemi változása, az utóbbi években fellendülő építőipari piac, és az ezzel párhuzamosan jelentkező szakember hiány, illetve a növekvő anyagárak és munkadíjak összességében vezettek oda, hogy a beruházás összértéke körülbelül 40 százalékkal megnőtt.

A többletköltség finanszírozására, vagyis a 2015. évben jóváhagyott TAO-pályázat módosítására irányuló kérelmet decemberben hagyta jóvá a Magyar Vízilabda Szövetség. A sportfejlesztési program módosítását jóváhagyó határozat értelmében – a korábban megítélt és összegyűjtött körülbelül 2,8 milliárd forinton túl – további, több mint 2 milliárd forint összegű céges TAO felajánlást tud fogadni a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft.  az uszoda beruházás megvalósításával párhuzamosan – olvasható a közleményben.

A kivitelezői közbeszerzési eljárás januárban zárul eredményesen. A kivitelezési munkákat 2018 márciusában kezdte meg az A-HÍD Zrt. Az uszoda a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontot közvetlen szomszédságában létesül.