Ellenzéki politikusok is elítélik Janiczak megnyilvánulásait

 

A kormánypártok után a hétvégén már több ellenzéki politikus is elítélte azt a stílust, ahogy a Jobbik alelnöke, Ózd polgármestere beszélt a nőkről, illetve, azt is, hogy szexuális erőszakkal fenyegette meg egyik munkatársát. Az Együtt miniszterelnök-jelöltje például úgy fogalmazott, hogy a Jobbik „cukisága” mögül mindig előjön a mocsok és a nőellenesség. A jobbikos vezető eddig nem mondott le – hangzott el az M1 Híradójában.

Néhány napja több hangfelvétel is nyilvánosságra került, az egyiken például az hallatszik, ahogyan Ózd Jobbikos polgármestere szexuális erőszakkal fenyegeti meg női beosztottját, ha az nem teszi amit mond.

„Én is csak egy ember vagyok” – Janiczak Dávid először így magyarázta viselkedését. Legutóbb pedig a Pestisrácoknak azt mondta, a beszélgetés laza hangulatban zajlott, ezt akkor a testbeszédéből is le lehetett szűrni, csak annak nem maradt nyoma. Janiczak Dávid szerint a felvétellel azért sincs gond, mert az már régen történt, és elnézést is kért miatta.

A Jobbik elnöke úgy fogalmazott, „a magánéletében az ember néha fogalmaz úgy indulatában, vagy bármilyen okból, ami nem helyén való.” Vona Gábor szerint pedig ilyen bárkivel megeshet. Janiczak Dávid továbbra is a Jobbik alelnöke maradhat.

Karácsony Gergely, az MSZP – Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje viszont úgy vélte, ilyen maximum csak a Jobbikban fordulhat elő.

„Engem személyesen is megdöbbentett az, hogy egy országos pártnak az alelnöke, második embere, Ózdnak a Jobbikos polgármestere hogyan kezeli a nőket” – fogalmazott Novák Katalin. A Fidesz alelnöke azt mondta, az ózdi polgármesternek nincs helye a közéletben.

A Fidelitas pedig feljelenti Janiczak Dávidot zaklatás miatt, egyúttal lemondásra szólították fel a Jobbik alelnökét, amennyiben ezt nem teszi meg önként, akkor Vona Gábor zárja ki őt a pártból.

Az LMP kormányfő-jelöltje szintén arról beszélt, Janiczak Dávid méltatlanná vált arra, hogy a választókat, pláne a női választókat képviselje. „Ez önmagában egy olyan kijelentés, amely azt gondolom, hogy őt méltatlanná teszi arra, hogy politizáljon, vagy politikusként tevékenykedjen – jegyezte meg Szél Bernadett.

„Mindig úgy van, hogy a cukiságkampányt folytató Jobbik leveszi a színes pulóvert, akkor mögüle a mocsok, a nőellenesség és az antiszemitizmus, vagy a cigányellenesség jön elő” – vélte Szigetvári Viktor. Az Együtt miniszterelnök-jelöltje is elítélte Janiczák Dávid viselkedését. Szerinte ez is azt mutatja, hogy milyen a Jobbik valójában.

Szigetvári Viktor arra ugyanakkor nem tért ki, hogy ugyanígy elítéli e saját párttársát, az Együtt elnökét.

Juhász Péter ugyanis korábban maga vallotta be, hogy korábbi élettársával egy órán keresztül csúnyán dulakodtak. A nő a bírósági anyagban arról vallott, hogy Juhász Péter tettlegesen is bántalmazta, benyugtatózta és napokra bezárta egy lakásba.

Az Együtt elnöke szombaton bejelentette, hogy visszalép a képviselő-jelöltségtől, bár a döntést először az ellenzéki együttműködéssel indokolta, később viszont utalt arra, hogy az elmúlt időszakban a körülötte kialakult botrány miatt visszaesett a népszerűsége.