Vona Gábort palesztin esküvői tanúja vezette el az iszlámhoz

 

Újabb részlet került a hirado.hu birtokába az elhíresült Vona-látogatásról Törökországban. Ebben a Jobbik pártelnöke arról is beszélt, hogy esküvői tanúja egy palesztin fiatalember volt, akinek a segítségével eljutott Jemenbe. Vona azt is elmeséli,hogy ekkor kezdett el foglalkozni az iszlámmal. Elmondása szerint nagyon sok szerzőtől olvasott könyveket, különösen az iszlám szúfi irányzatával kapcsolatosan.

Vona a következőket mondja a hirado.hu-hoz eljutott felvétel szerint: „Amikor összeházasodtunk a feleségemmel, akkor egy nagyon kedves barátomat választottam tanúul, és ő egy palesztin fiatalember volt. Az ő segítségével eljutottam Jemenbe, egy iszlám országba, ami egy szegény ország. De mégis azt láttam, hogy ezek az emberek sokkal boldogabbak, sokkal közelebb állnak Istenhez, mint mi ott Európában. És akkor elkezdtem foglalkozni az iszlámmal, elkezdtem olvasni az iszlám vallásról, elkezdtem megismerni nagyon sok szerzőt szúfi irányzatból is. Akkor rájöttem, hogy amit a nyugat-európai sajtó az iszlámról mond, és az iszlám országokról és a török népekről, az mind hazugság.”

Ezt megelőzően újabb kínosnak nevezhető felvétel került elő Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről. A politikus a videón azt mondja: „nemrég hallottam egy barátomtól, hogy itt járt Isztambulban, és elment cipőt vásárolni a bazárba, és azt vette észre, hogy a cipőárusnak a falán ott van kirakva az én fényképem.”

A megkérdezett cipőárus azt válaszolta Vona barátjának érdeklődésére, hogy a képen egy turáni vezető látható. „Hát miért nem ismered, ha magyar vagy?” – idézte a kereskedőt a videón Vona, majd így folytatta: „Akkor ő persze elmondta, hogy ismer, méghozzá elég jól, mert a munkatársam. Amikor ezt megtudta a cipőárus, akkor ingyen választhattak cipőt.”

Ha meghallják a magyarok…

A Jobbik elnöke a törökországi előadásán azt is elmondta, hogy ezt a „kis történetet” Magyarországon el sem meri mondani, mert „ha meghallják a magyarok, hogy Törökországban valaki azt mondja, hogy jobbikos ingyen kap cipőt, akkor tönkre fog menni szerencsétlen barátunknak a boltja”. A jobbikos politikus szavait a muszlim közönség tetszésnyilvánítása kísérte.

Arab–magyar barátság napja 9/11 évfordulóján

Vona Gábor 2010-ben részt vett Ajkán a magyar–arab barátság napjának ünnepségén, amelyet éppen a New York-i terrortámadás évfordulóján, szeptember 11-én szerveztek.

Az eseményt a Jobbik Magyarországért Mozgalom ajkai alapszervezete szervezte, saját szavaik szerint „az arab–magyar baráti kapcsolatok elmélyítése, egymás kultúrájának jobb megismerése jegyében” – írja a Pestisrácok.hu. A házigazda az a Ferenczi Gábor volt, aki azóta volt már országgyűlési képviselő, a Veszprém Megyei Közgyűlés tagja, jelenleg pedig Devecser polgármestere.

Vannak még videók

Nem ez az első, Vona törökországi turnéján készült videó, amely botrányt okozott. Mint ismeretes, egy másik felvételen (amelyet a Mandiner tett közzé) arról beszélt: bízik abban, hogy hazánk minél előbb kilép az Európai Unióból és „valódi testvéreivel”, a törökökkel fog össze.

A Jobbik elnöke ekkor Allah és az iszlám dicsőítése mellett azt is mondta, hogy Magyarországnak azért jó, ha fölveszik Törökországot az Európai Unióba, mert akkor szétesik a szövetség.

Egy másik felvételen Vona Gábor muszlim fiatalok előtt, törökül tett hitet Allah mellett, illetve egy harmadikon a pártvezér úgy fogalmaz: a globalizmus sötétségében az iszlám az utolsó fénysugár.

„Szürke farkas Vona!” – ordítják a török szélsőségesek

Vona Gábor korábban tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban állna a Szürke Farkasokkal, akiket több országban, így Azerbajdzsánban és Kazahsztánban is betiltottak, utóbbiban terrorszervezetként tartják nyilván. A Jobbik vezetőjéről több olyan fotó is fellelhető a világhálón, amin a szélsőséges, török ultranacionalista szervezet jelét mutatja, kézfejével egy farkast ábrázolva.

A Szürke Farkasok véres támadásai több száz áldozatot követeltek eddig, mint ismert, a II. János Pál pápa ellen merényletet végrehajtó Mehmet Ali Agca is a Szürke Farkasok közé tartozott.