Orbán: Magyarország nem fogad be egy bevándorlót sem

 

A kormány célja világos, egyértelmű és összefügg a nemzeti konzultációval, amit azért kell újra és újra megindítani, hogy egységes legyen az ország – mondta el a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjúban. Orbán Viktor kiemelte: a cél az, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország. Akik a migrációt szervezik és finanszírozzák, ne tudjanak boldogulni és távol tudjuk őket tartani hazánktól – ez a Stop Soros lényege.

Orbán Viktor a 180 percben arról beszélt: Soros György nyíltan el szokta mondani, hogy rengeteg pénzt fordít a migráció támogatására. Korábban tervét nyilvánosan is hirdette, amely szerint a probléma a kerítés, Európa jövőjére pedig a migráció a megoldás. Ezzel szemben a magyar kormány szerint éppen fordítva van: a probléma a migráció, a megoldás pedig a kerítés – közölte.

„Nekünk az a kötelességünk, hogy most mindent megtegyünk azért, hogy a Soros-terv végrehajtását megakadályozzuk” – jelentette ki.

 

 

„Rengeteg pénzt ad azoknak, akik a migrációt szervezik. A három elemből álló új migrációs törvénycsomag új helyzetet teremt, mindenki, így Soros György is eldöntheti, hogy mit csinál: abbahagyja vagy folytatja az illegális migráció szervezését, támogatását, de a jogszabály rá is vonatkozni fog” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: külön fogják regisztrálni az illegális bevándorlást szervező, fizetett aktivistákkal dolgozó „civil, vagy inkább álcivil szervezeteket. Külön bevallást kell készíteniük, amit „nagyítóval fogunk vizsgálni”. A migráció támogatására fordított összegre pedig – a szervezet költségvetésének alapján – 25 százalékos illetéket vetnek ki.

Szerinte az európai uniós forrást is be kell vonni az elszámolás körébe. Az érintett emberek emellett nem mehetnek a határkörzethez – a reptér is a schengeni határnak minősül –, ha pedig nem magyar állampolgárok, az országtól is távol tartják őket – ismertette.

Orbán Viktor elmondta, hogy magyar nézőpontból nem számít, hogy az unió vagy Soros György finanszírozza a civil szervezeteket, az viszont számít, hogy olyan célokat támogatnak, amelyek ellentétesek a magyar emberek álláspontjával. Hozzátette: a pénzt annak forrása szempontjából nem logikus megkülönböztetni.

Mindenkit távol kell tartani Magyarországtól, aki a magyar emberek érdekeivel ellentétes cselekedetet folytat – szögezte le.

Szerinte ez a választóvonal az ellenzék és kormánypártok között: míg utóbbiak nemzeti konzultációt szerveztek, és most az ott megmutatkozó népakaratnak érvényt szereznek, addig az ellenzék támogatja a határkerítés lebontását, és elfogadná a kvótákat. „Számomra az ellenzék egy blokkban a bevándorlás és a migránsok oldalán áll” – mondta.

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

A miniszterelnök szerint a migráció marad az elkövetkező tíz év legfontosabb kérdése Magyarországon és az unióban is. Magyarország migrációs politikája változatlan: nem akarunk bevándorlóországgá válni, és a kvótákat elutasítjuk. A magyar kormány sosem fogadta el az európai uniós kvótaszabályokat, így azok alapján senki, semmilyen jogot nem követelhet magának Magyarországon – hangsúlyozta a kormányfő.

A nemzetközi menekültügyi egyezménynek eleget téve oltalomban részesült 1300 fő. Orbán Viktor elmondta, hogy főként kiskorúakról és nőkről van szó, és jelen pillanatban 491 személy van őrzött és nem őrzött szálláshelyen hazánkban oltalom alatt.

Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott a miniszterelnök, hogy ezek az emberek abban különböznek a migránsoktól, hogy „illedelmesen bekopogtattak az ajtón”, nem pedig letarolták az országot. Hozzátette, csupán átmeneti oltalmat kaptak, ami azt jelenti, hogy amennyiben már nem szorulnak védelemre, vissza kell térniük hazájukba. Sosem lesznek magyar állampolgárok – jelentette ki.

Az interjúban szó volt a magyar-lengyel kapcsolatokról. A kormányfő elmondta: az év eleji személyes találkozó után telefonon is beszélt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel, és megerősítették, mindkét ország kitart korábbi migrációs politikája mellett, nem akarnak bevándorlóországgá válni, a kvótáknak nem engednek.

A Varsó ellen indított EU-s eljárásokról azt mondta: Lengyelország számíthat Magyarországra, nem történhet meg az a szégyen, hogy egy becsületes tagállamot indokolatlan vádak alapján eljárás alá vonjanak.

Arról is beszámolt, dolgoznak egy közép-európai fejlesztési bank közös felállításán. Ezzel kapcsolatos dátumokról a visegrádi miniszterelnökök jövő pénteken esedékes budapesti találkozóján várható döntés – közölte.

A német keresztényszocialista párt, a CSU meghívására a miniszterelnök januárban Bajorországban tartott előadást, ahol elmondta Kína nem veszélyt, hanem lehetőséget jelent nem csupán Magyarország, hanem Európa szempontjából is. Orbán Viktor szerint Kína gazdag és erős világhatalom, aki befektetéseket keres szerte a világban.

Kihangsúlyozta Magyarország szövetségeseket keres. A miniszterelnök szerint Európa nagy átalakulás küszöbén áll. Az amerikaiak nem véletlenül léptek ki az ENSZ menekültügyi egyezményéből, mivel a szervezet világméretű népvándorlást támogat. Ezek a fejlemények aggodalomra adnak okot, éppen ezért jövő héten ül össze a nemzetbiztonsági bizottság, hogy erről tárgyaljon – mondta.

A magyar gazdaság adatairól szólva a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy lassan mindenkinek lehet munkája, a bérek nőnek, a bérmegállapodás betartása pedig az ország sikerének első számú alapfeltétele.