Terjedelmes és alapos válaszcikkben reagált Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője Kis Jánosnak, az SZDSZ egykori elnökének a Magyar Narancsban megjelent helyzetelemzésére. Gulyás válaszában leszögezi, annak ellenére is a válasz parancsa fogalmazódott meg benne, hogy Kis János „képtelennek tűnő állításokkal” érvel, hiszen Kis rendszerváltásban betöltött szerepe múlhatatlan érdem. Gulyás Gergely válaszát alább a Híradó.hu teljes terjedelmében idézi, ugyanis a Fidesz frakcióvezetője éles és pontos megállításokkal cáfolja Kis János szinte összes megállapítását az Alkotmánybíróság jogkörétől kezdve a joguralom kérdésén át a médiahelyzetig.
Kis János terjedelmes politikai helyzetelemzést tett közzé a Magyar Narancs karácsonyi ünnepi számában, és azt is meghatározta, mi következik ebből az ellenzék számára. Azonban már a szerző alapállása is visszaigazol valamennyi sztereotípiát, mely széles e hazában a balliberális értelmiségről kering: egy az aktív politikától rég visszavonult SZDSZ-alapító filozófus a kinyilatkoztatásra okot adó magabiztossággal megírja a balliberális oldal politikai szereplőinek, hogyan is kellene helyesen politizálni. Emlékezhetünk, a hasonló iránymutatások 2014-ben is jól hasznosultak. Akkor éppen Gyurcsány Ferencet kellett bevonni a „demokratikus ellenzék” összeborulásába, amelyért azóta is köszönettel tartozunk, hiszen így biztossá vált, hogy a balliberális oldal hitelességi, stratégiai és strukturális problémái ugyanúgy fennmaradnak 2018-ra, mint ahogy a legutóbbi választások során is fennálltak.
Kis János írása mégis válaszadásra érdemes, hiszen a szerző alkotmányos rendszerváltozásban betöltött szerepe, az akkor tanúsított intellektuális merészsége, sőt, a diktatórikus erőszakkal szemben (mások mellett a jelenlegi miniszterelnök oldalán is) tanúsított bátor fizikai ellenállása még képtelennek tűnő állításainak is választ parancsoló súlyt ad.
A magyar belpolitikai viszonyokkal kapcsolatosan Kis János összefoglalóan elismétli mindazokat a balliberális axiómákat, melyeket a szerző és a magyar ellenzék megkérdőjelezhetetlen alapigazságnak tart, anélkül, hogy ezek valóságtartalmát igazolni próbálná.
A magyar alaptörvény az európai alkotmányos hagyománnyal összhangban, helyesen, a valótlan és szélsőséges véleményeknek is alkotmányos védelmet biztosít. Ha azonban ezek egy politikai oldal gondolkodásának megdönthetetlen sarokköveivé válnak, az a párbeszédet lehetetlenné, a politikai vitákat terméketlenné teszi.
A Kis János cikkét szétfeszítő paradoxon lényege, hogy néhány hónappal az országgyűlési választások előtt a magyar balliberális oldal úgy készül a rendszerváltozás utáni nyolcadik demokratikus megméretésre és ennek eredményeként kormányváltásra, hogy a demokratikus jogállam működésével kapcsolatosan nem egyszerűen csak kifogásokat fogalmaz meg, hanem annak létét teszi vitássá.
Milyen premisszákból indul ki a szerző helyzetelemzése?
A cikk állítása szerint a Fidesz tábora alapvetően a „lakosság alacsonyabban képzett, idősebb, falusiasabb, kisvárosiasabb része felé tolódik el”, melyből ő azt a következtetést vonja le, hogy a „fiatal iskolázott nagyvárosi szavazók” eltávolodásával az „Orbán-rezsim” majd összeomlik. Ez egyrészről leértékelése a választópolgárok jelentős részének, az általános választójoggal nehezen összeegyeztethető szembeállítása választói csoportoknak, de ami már nem dogmatikai, hanem tényszerű tévedés: Kis János állításával szemben a balliberális etalonnak számító Závecz Research decemberi kutatása a következő megállapítást teszi: „A Fidesz a nyár közepén a választókorú népesség 24 százalékát tudta maga mögé állítani, most 33 százalékos, ami azt jelenti, hogy 700 ezer új választó csatlakozott a kormánypárthoz. Minden társadalmi rétegben erősödött a Fidesz, de a nyugdíjasok, az alacsony iskolázottságúak és a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú településeken az átlagot meghaladó mértékben, 14-16 százalékponttal.”
A szóban forgó kutatás tehát éppen azt mutatta meg, hogy a mérés szerint nyár óta minden társadalmi rétegben erősödött a Fidesz, a fiataloknál is vezet, csupán az átlagot meghaladó mértékű erősödés az említett csoportok esetén következett be. Egy rendszer bukását eredményező szociológiai következtetést levonni abból a tényből, hogy egy társadalmi csoportban a kormánypárt támogatottsága a legmagasabb ugyan, de elmarad az országos átlagtól, a szerző intellektusához méltatlan önbecsapás.
Autokráciavita: konkrét példák nélkül
Kis János cikkében az autokráciát leleplező súlyos vádként fogalmazódik meg, hogy a Fidesz-frakció támogatja a kormány és a miniszterelnök által előterjesztett jogszabályokat. Hol van ez másként Európában? Igaz, Kis János véleménye szerint e jogszabályok „átlépnek az alapjogi normákon, és sértik a jogállam formális elveit”, hiszen „gyakran alkalmi politikai célokhoz vannak igazítva”. Ugyan konkrét példát nem ismerhetünk meg a cikkből, de az alkalmi politikai célokhoz kapcsolódó jogalkotásra nehéz jobb példát találni, minthogy a német Bundestag a „mindenkit szeretettel látunk Németországban” kormányzati „Wilkommenskultur”-ja után alig több mint egy évvel törvényt módosít a családegyesítés megakadályozása érdekében. A demokrácia természetes velejárója, hogy a döntéshozatal politikai célokat (is) követ, sőt számtalan esetben éppen az azonnali reagálás képessége igazolja a politikai alkalmasságot, ahogyan ez például a fizikai és jogi határzár törvényi feltételeinek megteremtésekor hazánkban történt.
Összességében nem csökkent, nőtt az Alkotmánybíróság hatásköre
Az autokrácia bizonyítékául szolgáló felsorolásban innentől a szokásos balliberális közhelygyűjtemény következik, amelynek igazolására nem a valóság, hanem az állandó ismétlés szolgál. Ilyen például „a csorbított hatáskörű, összetételében a Fidesz által dominált Alkotmánybíróság”. Ezzel szemben a valóság az, hogy az Alkotmánybíróság (AB) hatásköre összességében bővült azáltal, hogy az alaptörvény hatályba lépése után a német típusú alkotmányjogi panasz bevezetésével a testület ma már nem csupán a törvényhozás, hanem a teljes igazságszolgáltatás érdemi döntései felett is alkotmányossági kontrollt gyakorol. Ehhez képest az a hatáskörcsökkenés, amely a költségvetési tárgyú törvények megsemmisítését a gazdasági össztermék (GDP) 50 százalékát meghaladó államadósságnál csak meghatározott alapjogok – köztük az emberi méltóság – sérelme esetén teszi lehetővé, lényegesen csekélyebb súlyú, mint a hatáskörbővítés. (Amúgy a Bokros-csomag egy részének AB általi megsemmisítése után Halmai Gábor és maga Bokros Lajos tartotta volna kívánatosnak az AB költségvetési tárgyú jogkörének korlátozását.) Ami pedig „a Fidesz által dominált” alkotmánybírói összetételt illeti: természetesen a világon mindenhol van jelentősége annak, hogy ki jelöli, illetve választja vagy nevezi ki az alkotmányosságról végső döntést hozó bírákat. Erre a legtöbb és legszemléletesebb példát éppen az amerikai alkotmánytörténet szolgáltatja. Ennek ellenére a tizenöt tagú testületből nyolc alkotmánybíró és az elnök megválasztását legalább egy ellenzéki párt képviselői is vállaltan támogatták.
Emellett sajátos formában – a teljesen független bírói szervezetet ostromlott végvárként láttatva – a szerző is elismeri a harmadik hatalmi ág alkotmányos és befolyásmentes működését.
Médiabefolyás: a legolvasottabb hírportál és a legnézettebb kereskedelmi televízió is ellenzéki
Szintén nem Kis János cikkében olvastuk először a balliberális publicisztikák sorában, hogy „a privát médiát szinte teljes egészében Orbánhoz köthető oligarchák vásárolták fel”. Ehhez képest ma a legnagyobb kereskedelmi televízió (RTL Klub) és a legolvasottabb internetes hírportál (Index.hu) erősen kormánykritikus. Az országos kereskedelmi televíziók és az internetes híroldalak világában összességében ellenzéki túlsúly áll fenn. A nyomtatott sajtó befolyása általánosságban drámaian csökkent, a hetilapok és a napilapok piacán példányszámot tekintve az ellenzék, a megyei lapoknál a kormányoldal áll jobban.
Ahogyan a túlzott jobboldali elfogultsággal aligha vádolható Szombathy Pál, az Index igazgatótanácsának tagja találóan megfogalmazta: „Egyszerűen nem igaz, hogy a nyilvánosságban csak jobboldali hírekkel, tudósításokkal találkoznának az emberek.” Szintén őt segítségül hívva: „Nincs vége a sajtószabadságnak, minden leírható. Hány országban buktattak meg köztársasági elnököt sajtócikkel? Nálunk sikerült.” Mennyire boldog lett volna a Horn-kormány idején az akkori ellenzék – így például a Fidesz – a jelenlegihez hasonló sajtóviszonyokkal. Akkortájt Kis János mégsem írt autokráciáról.
A cikk újabb bizonyíték arra, hogy Magyarországon az autokrácia nem tudományos fogalom, hanem baloldali sztereotípia, a megbélyegzés, a politikai vádaskodás elengedhetetlen és kötelező eleme.
Méltatlan állítás a bevándorlást emlegetve, hogy a „diktatúra eszköztára készen áll”
Kis János cikke valójában pontosan igazolja, hogy miért jutott oda a balliberális oldal, ahol pillanatnyilag tart. A szerző az Európát sújtó bevándorlási válsággal kapcsolatosan kizárólag gyűlöletkampányról értekezik, illetve – nagy versenyben – talán a cikk legméltatlanabb állítását is megfogalmazza: „a határon feltartóztatott menekülők szörnyű sorsából láthatja, akinek van szeme, hogy a diktatúra eszköztára készen áll.”
A schengeni egyezmény betartása és a határvédelem a joguralom példája
Hogy is van ez? Miért menekült a gazdasági bevándorló? A valóban üldözöttek esetén pedig miért kellene Magyarországnak menedékjogot adnia annak, aki a hatodik biztonságos ország után hetedikként kíván Magyarországra belépni? A schengeni egyezmény betartása, Magyarország külső határainak védelme nem a joguralom tiszteletét és a pacta sunt servanda római jog óta változatlan elvének érvényesülését szolgálja, hanem a jogállam végét valószínűsíti? A politikai nemzet védelme nem feladata a magyar kormánynak? Az antiszemitizmus és a keresztyénellenesség importja, illetve a férfi és nő közötti egyenjogúság felszámolása elleni fellépés a diktatúra előkészülete lenne? A szerző úgy kezd stílusvitába, hogy az alapkérdést – mit jelent a tömeges bevándorlás Magyarország és Európa számára – meg sem kísérli megválaszolni.
Kormánypárti népszerűség, ellenzéki népszerűtlenség: Magyarország egyről a kettőre jutott
Szintén csodálatra méltó, hogy Kis János úgy próbál magyarázatot találni a kormánypártok népszerűségére és az ellenzék mérsékelt esélyeire, hogy még véletlenül sem hajlandó szembesülni és olvasóit szembesíteni azzal, hogy honnan hova jutott el Magyarország az elmúlt hét és fél évben. Hogy ma Magyarországon 750 ezerrel több ember dolgozik, mint 2010-ben. Hogy a gazdaságpolitika területén újra eleget teszünk uniós kötelezettségeinknek, és megszűnt a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás, azaz a bennünket megillető uniós források elvonásának a balliberális kormány által előidézett veszélye. Hogy az arányos adórendszer elismeri a teljesítményt és a szorgalmat, ösztönzi a versenyt. Hogy a költségvetés kiegyensúlyozott, az államadósság csökken, a jegybanki alapkamat – és ebből következőleg a hitelkamatok – soha nem voltak ilyen alacsonyak a rendszerváltozás óta. Hogy gyakorlatilag megszűnt az infláció, és egy év alatt 13 százalékkal emelkedtek a reálbérek. Hogy az idei és a jövő évi (összességében mintegy 25, illetve 40 százalékos) minimálbér- és garantált bérminimum-emelésről háromoldalú megállapodás jött létre a munkaadók, a munkavállalók és az állam képviselői között.
Párhuzamok a kommunista pártállammal: ez valóságtagadás
A szerző párhuzamai a kommunista pártállami rendszerrel, vagy a valódi autokráciákkal a valóságtagadás sajátos megnyilvánulásai. A Dávid Ibolya elleni büntetőeljárást és mentelmi jogának felfüggesztését a szociálliberális parlamenti többség által megválasztott legfőbb ügyész kezdeményezte 2009-ben. Ezzel a jelenlegi kormányt gyanúsítani súlyos tárgyi tévedés. Újságírók meggyilkolása vagy külföldről támogatott szervezetek aktivistái fizikai üldözésének jövőbeni lehetőségét a jelenlegi kormánnyal összefüggésben felvetni minden alapot nélkülöző hitelrontás, e vád összeegyeztethetetlen mindazzal, amit a Fidesz – a kormányzati hatalom birtokában éppúgy, mint ellenzékben – mindig is képviselt.
Rendőrterror, szemkilövetés és erőszak csak az MSZP–SZDSZ-kormányok idején történhetett meg
Természetesen a jelenlegi kormány távolról sem hibátlan, de a rendszerváltozás óta nem Orbán Viktor, hanem az MSZP és az SZDSZ kormányzása idején fordult elő egyedül, hogy a gyülekezési jogukat törvényes keretek között gyakorló polgároknak rendőrterrort, szemkilövést, erőszakot és börtönt kellett elviselniük. Mindezt úgy, hogy az elkövetőket szocialista miniszterelnöki elismeréssel és szabaddemokrata főpolgármesteri kitüntetéssel jutalmazták. 1990 óta a jogállam valódi válsága csak 2006 őszén volt kézzelfogható valóság.
Kis János is elismeri a vitában, hogy „a megosztott ellenzék a szavazófülkében legyőzheti a Fideszt”
Kis János észrevételeit a közös balliberális választási indulás technikáival kapcsolatosan érdemes a baloldal belügyének tekinteni. Az azonban a legékesebb bizonyítéka a demokráciának, hogy a szerző szerint sem zárható ki: „a megosztott ellenzék a szavazófülkékben legyőzheti a Fideszt”. Ha pedig ez így van – márpedig a demokrácia alapvető szabályai szerint valóban így van –, akkor Kis János cikkének magyarázata, hogy publicisztikai képességét még valótlan állítások tömegétől sem visszariadva e cél, az általa bármi áron áhított kormányváltás szolgálatába állította. Ha azonban szeretnénk elkerülni, hogy a szerző célt érjen, akkor tegyünk meg mindent az előttünk álló hónapokban azért, hogy Magyarországon ne a Kis János által megjelenített múlt térjen vissza, hanem a polgári jövő folytatódhasson.