Az LMP-s Hadházy sem ismerte fel a migrációs válság súlyosságát

 

Hadházy Ákos az utóbbi időszakban leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy támadást intézett a nemzeti konzultáció és a nemzeti konzultációban részt vevők ellen. Mint ismert, az LMP társelnöke nem mondott igazat a konzultációs íveket visszaküldők számával kapcsolatban, és igyekezett kiforgatni azt a tényt, hogy a konzultációban való részvétel rekordot ért el. Az Origo Hadházy korábbi, a bevándorlással és a kerítéssel kapcsolatos nyilatkozatait felkutatva arra a következtetésre jutott, hogy a politikus hazugságai nem új keletűek: a többi baloldali politikushoz hasonlóan ő sem ismerte fel a migráció problémáját, illetve a kerítés létjogosultságát – írta meg az Origo.

Úgy tűnik, az utóbbi hónapokban Hadházy Ákos, az LMP társelnöke azt tartja egyetlen feladatának, hogy a bevándorlásról és a nemzeti konzultációról hazudjon. Számtalan sajtótájékoztatón, vagy éppen médiaszereplései során ismételte el azt az állítását, amely szerint nem konzultáltak annyian (2,3 millió) a Soros-tervről, mint amennyiről a kormány beszél. Hadházy többször is belebukott ezekbe a hazugságaiba, ezt megelégelve pedig a kormány végül beperelte az LMP társelnökét. Hadházy Ákos összevissza beszéde persze nem új a migráció témájában: ahogyan a többi baloldali politikus, ő sem észlelte idejében a veszély méretét, nyilatkozataiban kisebbíteni, jelentékteleníteni igyekezett azt.
Hadházy Ákos társelnök. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke (MTI: Koszticsák Szilárd)

Mi sem bizonyítja jobban Hadházy éleslátását, mint az, hogy a bevándorlási válság csúcsán tévedésnek minősítette, hogy a bevándorlás lenne a legnagyobb probléma: „Én azt gondolom, ha itt az előbb ugye beszéltek a kerítésről, beszéltek a bevándorlókról, sok szó hallatszik most, azt gondolom, ha elhisszük azt, hogy Magyarország jövője ezeknek az embereknek a kezében van, akik itt a kerítésen bejönnek, és ez a legnagyobb probléma… nagy probléma egyébként, persze, hogy nagy probléma, de ha elhisszük azt, akkor nagyot tévedünk.” Mindez Hír TV Magyarország élőben című műsorában hangzott el 2015. 07. 22-én.

Alig egy hónappal később (2015. 08. 11.) már az ATV-n viccelődött sajátos módon az ország biztonságát szavatoló déli határkerítésről. Azt fejtegette, hogy nem a határra, hanem fideszes politikusok köré kellene kerítést húzni, mert ők a veszélyesek, nem a migránsok. Hadházynak később sem sikerült felvennie a fonalat, és többször is kiderült, hogy egészen egyszerűen nem látja át az illegális migráció okozta kockázatokat. A bevándorlási szabályok szigorításával sem értett egyet, a magyarok biztonságát szavatoló egyik törvényt idén februárban egyszerűen görénységnek minősítette: „Ez a törvény egy görény törvény, (…) csak arra való, hogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról.”

Hadházy Ákos kalandos életútjáról és különös mondatairól további részleteket az Origo cikkéből tudhat meg.