LMP: nemzetközi szintű tiltakozás a paksi beruházás ellen

 

Az LMP az Európai Atomenergia Közösséghez (Euratom), valamint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez fordul az általa veszélyesnek és pazarlónak ítélt paksi bővítés ellen.

Ungár Péter, az LMP országos elnökségi tagja keddi budapesti sajtótájékoztatóján a kifogásait sorolva emlékeztetett: korábban kiderült, hogy nincs teljesen rendben a beruházás geológiai engedélyezése, hiszen olyan tektonikus árokra tervezték, amely nem teszi lehetővé a biztonságos működést. Hivatkozott a löszös talajra is, amely miatt a már meglévő négyes blokk is süllyed.

Az ellenzéki politikus kérdésre elmondta: pártja örül, hogy per lesz társelnökük kijelentéséből, amelyben Hadházy Ákos sokallta a visszaküldött nemzeti konzultációs ívek kormány által közölt számát. Így legalább bírósági teremben bizonyíthatják, hogy a Fidesz csak „hadovál” a számokról – mondta Ungár Péter, hozzátéve: a konzultációt nem Hadházy Ákos hiteltelenítette el, hanem a magyar emberek, akik tudják, a Soros-kampány csak arról szól, hogy elfedje a Fidesz kormányzati tevékenységét.