„Előre jeleztem, hogy a Momentum országos kampányáért vállalni fogom a felelősséget. Ennek most eleget is teszek. Bocsánatot kérek mindenkitől, akinek csalódást okozott az eredményünk. Mai nappal a Momentum elnökségeként azt a döntést hoztuk, hogy lemondunk. Ugyanakkor egy kampányfőnök felelőssége túlmutat ezen: a magam részéről azt tartom helyes döntésnek, hogy a júliusi tisztújításon nem is indulok újra országos elnökségi tisztségért” – írta közösségi oldalán Hajnal Miklós a Momentum országgyűlési képviselője.
„Momentumosként önvizsgálatot kell tartanunk. A támogatottságunk csökkenése nem csak az elmúlt 50 napos kampányidőszakról, hanem hosszabb távú döntésekről is szól. A Momentum alapvető politikai működését kell újragondolni. Ha érdemi tényezők akarunk maradni országos szinten – és nem csak 1-1 helyi sikert felvillantani – akkor felül kell vizsgálni az utóbbi hónapok, évek döntéseit” – fogalmazott.
Mint ismert korábban Donáth Anna pártelnök is lemondott, miután a Momentum nem szerzett EP-mandátumot.
Fekete-Győr András korábbi elnök bejelentette, hogy jelölteti magát a párt tisztújító kongresszusán.