Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter szombaton az uniós pénzügyminiszterek találkozóján kijelentette, Ukrajna 2024-ben is igényt tart arra a 18 milliárd euróra (mintegy 6400 milliárd forint), amit az Európai Unió 2023-ra megszavazott az országnak.
A tárcavezető úgy fogalmazott, Ukrajnának jövőre drasztikusan csökkentenie kell kiadásait, ami természetesen nagyban függ az esedékes katonai hadjárattól és annak sikerétől is. Ami szerinte mindenesetre biztos, hogy az uniós támogatás nélkül a háborúban álló ország összeomlana.
Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős biztosa úgy válaszolt Marcsenko felvetésére, hogy az unió vezetői erről akkor tárgyalhatnak, amikor legközelebb a költségvetéséről egyeztetnek. Hozzátette: „Bizonyos, hogy Ukrajnát úgy fogjuk támogatni, ahogy azt az előző években is tettük.”