logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
2022.06.14.
június 14.
15
óra
16
perc
Ferenc pápa: Nem szabad „a jó és a rossz” összecsapására leegyszerűsíteni a konfliktust
2022. 06. 14. 15:16
Ferenc pápa egy újságírókkal folytatott beszélgetésben úgy vélekedett, hogy az ukrajnai helyzet nem fekete-fehér, és nem szabad a konfliktus összetettségét „a jó és a rossz összecsapására” leegyszerűsíteni.

Ferenc pápa a jezsuita média munkatársaival találkozott még májusban, a beszélgetés tartalmáról kedden adott hírt a La Stampa című olasz napilap.

A katolikus egyházfő brutálisnak, kegyetlennek és ádáznak nevezte az Ukrajnában harcoló orosz hadsereget, míg a „bátor ukránoknak” a túlélésért folytatott küzdelmét méltatta.

„Az oroszok azt gondolták, egy hét alatt végeznek, de elszámították magukat. Egy olyan bátor néppel kerültek szembe, amely megharcol a túléléséért, a történelem során több ilyen harcot is megvívott”

– fogalmazott a pápa.

Elmesélte, hogy néhány hónappal az orosz támadás megindítása előtt találkozott egy „bölcs államfővel”, aki aggodalmát fejezte ki neki amiatt, hogy a NATO „Oroszország kapujánál csahol, miközben nem fogja fel, hogy Oroszország nem engedi meg egyetlen más hatalomnak sem, hogy közelítsen hozzá, és ez a helyzet akár háborúhoz is vezethet”.

Teljes cikkünket ide kattintva olvashatja.