A Virtuózok versenyzőit fogadták a Sándor-palotában

 

Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége fogadta a Virtuózok című televíziós tehetségkutató műsor versenyzőit a Sándor-palotában. Az idei évad döntős zenekarai bepillanthattak a Köztársasági Elnöki Hivatal kulisszái mögé, majd koncertet is adtak. A versenyzők szerint a műsor és a mai látogatás is életreszóló élmény marad – közölte az M1 Híradója.

A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató idei, ötödik évadának nyertese a TanBoEn trió lett. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar tehetséges ütőhangszeres hallgatói mellett a döntőbe jutott Flautica zenekar a fuvolajátékával nyűgözte le a közönséget, valamint Sárközy Lajos és zenekara a klasszikus és cigány zenét ötvözve zenélte be magát a fináléba.

Már hagyomány, hogy a Virtuózok versenyzői meghívást kapnak a Sándor-palotába, ahol Herczegh Anita fogadja őket. Ez idén sem volt másként, a műsor idei szériájának döntőseit kalauzolta körbe az impozáns épületben. Ezúttal hangversenyteremmé változott a szoba, ahol a rendhagyó tárlatvezetés végén koncertet adtak a fiatal tehetségek.

Az eseményen ott voltak a tehetségkutató zsűritagjai is. Batta András kiemelte, a Virtuózok sikere többek között a magyar zeneoktatásnak köszönhető, amely egyre több tehetség kibontakozásához járul hozzá.

A Virtuózok tavasszal folytatódik a Duna csatornán. A műsor pedig hamarosan világmárka lesz: Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Kínában is láthatja majd a közönség.