Megkezdődött Münchenben az Oktoberfest

 

Több mint hatmillió látogatót várnak a hagyományos sörünnepre, amelyet idén 186. alkalommal rendeznek meg. A látogatókat az sem tartja távol, hogy évről-évre drágul a sör. Idén – átszámítva – csaknem 4000 forintot kérnek az egyliteres korsóért.

Hatalmas tömeg skandálta lelkesen a visszaszámlálást az idei Oktoberfest nyitó ceremóniáján. Miután a müncheni főpolgármester csapra verte az első söröshordót, ízes bajorsággal elhangzott a hagyományos köszöntő: „Ozapft is! Auf eine friedliche Wiesn!” Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 186. Oktoberfest.

A sörfesztivál, mint minden évben, úgy most is a hagyományos felvonulással indult München központjából. Ezen a neves helyi sörfőzdék képviselői vonultak végig lovas kocsikon, őket fúvószenekarok, vadásztársaságok, és egyéb hagyományos egyesületek tagjai követték.

Az ünnepség azonban nem csak a sörről szól. A résztvevők kizárólag bajor népviseletben vonulnak az esemény helyszínére, a Theresienwiesén felállított hatalmas sörsátrakhoz.

Bemutatják a 186. őszi müncheni sörfesztivál, az Oktoberfest ez évi hivatalos emblémájával díszített korsót 2019. augusztus 29-én (Fotó: MTI/EPA/Philipp Guelland)

Az Oktoberfest valóban régi hagyományra nyúlik vissza. Az első ünnepséget még 1810-ben rendezték meg, Lajos bajor trónörökös és Terézia Sarolta szász hercegnő esküvőjének tiszteletére. Akkor az uralkodócsalád még csak 30 ezer embert vendégelt meg étellel és itallal. A mostani fesztiválokon általában több mint hat millióan vesznek részt. A legtöbben Németországból érkeznek a bajor fővárosba.

A világ legnagyobb sörfesztiváljára a földkerekség minden tájáról rengetegen érkeznek Münchenbe. Általában a látogatók csaknem ötöde külföldi.

A turistákat az sem tartja távol, hogy évről-évre emelkedik a sör ára. Az egyliteres korsóba már 11 és fél euróért, vagyis csaknem 4000 forintért töltik ki az aranyszínű nedűt.

Az áremeléseket részben a fokozott biztonsági intézkedésekkel indokolták, mintegy hatszáz rendőr és több száz biztonsági őr vigyáz a fesztiválra.

A borsos árak ellenére a 16 napos sörünnepen ezúttal is hatalmas eszem-iszomra számítanak. A tavalyi Oktoberfesten a vendégsereg mintegy hét és fél millió liter sört, félmillió sült csirkét és 120 ezer darab virslit fogyasztott el.