Vádakkal teli rejtélyes levél a Czeglédy-ügyben

 

A sajtó egy részének elküldött levél, a Czeglédy-ügyhöz kapcsolódó vádakat fogalmazott meg, miszerint tudomására jutott az írónak, hogy két gyanúsított lefizetné hozzátartozói segítséggel az ügyben eljáró hatósági személyeket.

Polt Péternek címzett vádakkal teli elektronikus levelet küldött szét a sajtó egy részének egy férfi. A Veszprémben keltezett levél írója vizsgálatot kér a legfőbb ügyésztől Czeglédy Csaba és társai ügyében zajló büntetőeljárás kapcsán.

Ahogy az ismert, Czeglédy Csaba bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják, jelenleg előzetes letartóztatásban van. Az elektronikus levél írója azt állítja, hogy tudomására jutott, hogy két letartóztatásban lévő gyanúsított két-két millió forintot adott egy budapesti férfinak, hogy a pénzt juttassa el az ügyben eljáró hatósági személyeknek. A Legfőbb Ügyészség a Magyar Időknek megerősítette, hogy a levelet megkapták és vizsgálják annak tartalmát.

Csaknem három milliárd adót nem fizetett be a bűnszervezet

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt. a 2015-2016-os évben is munkaerő-közvetítői tevékenységet végzett több hazai munkáltató felé, amellyel összefüggésben olyan számlázási láncot alakítottak ki, amelyen a szerződéseben vállalt kötelezettségét papíron több alvállalkozón keresztül látta el, valójában a munkaerőt közvetlenül biztosította.

Szeged, 2017. június 15. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai kísérik Czeglédy Csaba ügyvédet, a baloldal szombathelyi városi képviselőjét (k) a Szegedi Járásbíróságon 2017. június 15-én. A bíróság elrendelte egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását. MTI Fotó: Bugány János

Szeged, 2017. június 15.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai kísérik Czeglédy Csaba ügyvédet, a baloldal szombathelyi városi képviselőjét (k) a Szegedi Járásbíróságon 2017. június 15-én. A bíróság elrendelte egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, többmilliárd forintos adócsalással gyanúsított bűnszervezet kilenc tagja, köztük Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását.
MTI Fotó: Bugány János

A gyanú szerint az iskolaszövetkezetek, amelyek a számlázási lánc végén álltak, ténylegesen nem végezték el a számlák mögötti gazdasági tevékenységet, szerepük fiktív számlák kiállítására korlátozódott, lehetőséget biztosítva arra, hogy a cég csökkentse az áfafizetési kötelezettségét.

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a bűnszervezet csaknem három milliárd forint adót nem fizetett be, jelentős kárt okozva ezzel az államnak. Czeglédy Csabával együtt eddig tizennégy gyanúsítottja van az ügynek, valamennyien előzetes letartóztatásban.