Szeptember 17-én kerül sor idén a recski haláltábor helyszínén az idei megemlékezésre, amelyet a Recski Szövetség Egyesület szervez. A szövetség legfőbb céljának tekinti, hogy széles körben megismertesse - a még élő tanúk elbeszéléséből, tanúságtételéből - az akkori valós helyzetet, aminek teljes feltárása a mai napig sem történt meg.
„Nem a protokollra helyezzük a hangsúlyt, nem a politika, nem a vallás, csakis a túlélők emlékei számítanak, s ennek szellemében rendezzük meg szeptember 17.-én a recski haláltábor helyszínén a megemlékezést” – mondta el a hirado.hu-nak Somssich Tamás, a Recski Szövetség Egyesület főtitkára.
Emlékeztetett arra, a kommunizmus a huszadik század közepén véres valóság volt, és akik megélték azokat az időket, sajnos szenvedő alanyai voltak annak a világnak. Miután a kommunizmus az emberek egyenlőségét hirdette, így tudott széles tömegeket megnyerni, egyes rétegeket pedig szinte fanatizálni. Akik ebbe a csoportba tartoztak, minden erejükkel segítették a rendszert, hogy megvalósíthassák szörnyű terveiket. Ezek a rémtettek mára történelemmé váltak.
Emlékmű, Farkas Ádám alkotása a Recski Nemzeti Emlékparkban, Recsk közelében
Fotó: MTI
Mint mondta: „Manapság a szakemberek arról vitatkoznak, hogy ennek az „eszmének” a nevében vajon ténylegesen meggyilkoltak-e nyolcvan- százmillió embert, vagy az egész csupán kitaláció. Akik mindezt átélték, és nem egy társuk halálát kellett végignézniük, erre a kérdésre pontosan tudják a választ. Nem szabad megfeledkeznünk a több százezer bajtársról sem, akik életben maradtak. Táborban töltött életükben folyamatos volt a küzdelem, hiszen az embertelen körülmények a létezéshez szükséges minimum alatt voltak”.
„Célunk, hogy – a természet rendje szerint – a még kis létszámmal élők eltávozása után se a feledés és elhallgatás homályába vesszen a recski borzalom, se pedig az eddig még nem ismert részletek ne maradjanak feltáratlanok” – emelte ki Somssich Tamás.
Megújul a Recski Szövetség Egyesület
A főtitkár hangsúlyozta: szabadegyetemi jelleggel megújítják a szövetséget, s a jelenleginél szélesebb körben terjesztik a recski haláltábor hiteles történetét, hiszen a túlélőkkel, a hozzátartozókkal, a történészekkel kötetlenebbül beszélgethetnek.
Somssich Tamás hozzátette, jövőre ökomenikus táborokat szeretnének indítani. S ennek előszobájaként idén a megemlékezésen már ökumenikus szertartást rendeznek. Továbbá szerződéseket szeretnének kötni olyan önkormányzatokkal – Tiszalök, Kazincbarcika, Kistacsa, Hortobágy, Tiszafüred -, ahol például szintén voltak internáló táborok.
Bunkerfogda a Recski Nemzeti Emlékparkban
Fotó: MTI
Kiemelte: nem az a cél, hogy bűnösöket keressenek, hanem, hogy a tanítás része legyen mindez, épp úgy, mint ahogy a Mohácsi vészt is tanítják.
Továbbá táborbővítést, fejlesztést terveznek. Olyat, ahol nem jól érzik magukat az oda látogatók, hiszen ez nem “Disneyland”, hanem ahol átérezhetik, milyen 36 hónapig ilyen borzalmas körülmények között élni, létezni. Nem szeretnénk ugyanis – fogalmazott a főtitkár -, ha egy pillanatra is elfelejtenénk ezeket a gyötrelmeket, ugyanis a bűn akkor ér célba, ha elfelejtik.
A szeptember 17.-ei megemlékezésen – egyebek mellett – előadást tart Bank Barbara, történész, Wittner Mária, 56-os halálra ítélt, Körösmezey László recski túlélő, és Gálszécsy András, volt hortobágyi rab. A megemlékezést ökumenikus Istentisztelet zárja a mátramindszenti Barakk Kápolnában.
A magyar Gulag
A recski kényszermunkatábor 1950 októbere és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) által működtetett kényszermunkatábor volt. A mintegy száz kisebb-nagyobb internáló- és munkatábor közül a leghírhedtebb: a „magyar Gulag”. A szovjet Gulagok mintájára szervezett táborban a bírósági ítélet nélkül odahurcolt mintegy 1500 fogvatartottat minimális létfeltételek között dolgoztatták folyamatosan a kőbányában. A rabokat sokszor állati kegyetlenséggel fenyítették, kínozták, éheztették. A rendszeres verések, a napi 14-16 óra fizikai munka és az állandó éheztetés volt a napi rutin. A fogva tartók kidolgoztak külön Recskre jellemző kínzási módszereket is, ilyen volt például a vizes fogdában fogva tartás vagy a gúzsban, illetve a döntött gúzsban lógatás. Sztálin halála (1953. március 5.) után a miniszterelnökké kinevezett Nagy Imre a többi internálótáborral együtt ezt is megszüntette. Az épületeket, tornyokat és kerítéseket ezután ledózerolták. A tábor helyét a rendszerváltás után sikerült beazonosítani, egy-két épületet pedig helyreállítottak, eredeti állapotában – a túlélők elbeszélése, és a meglévő fényképek alapján. A táborban meghaltak és meggyilkoltak tömegsírját a mai napig nem sikerült megtalálni.