Igazán jó a hír, hogy mától, azaz szeptember 7-től a mozik újra programjukra tűzték Az édes élet című, 1960-ban készült Fellini filmet.
Anita Ekberg és Marcello Mastroianni Az Édes élet című filmben.
Aki még nem ismerné a történetet: az epizódszerű történetekből összeálló, erősen társadalomkritikus film főhőse Marcello (Marcello Mastroianni), aki valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ám végül egy harmadrangú bulvárlapnál kötött ki, és a fényűző, cinikus társasági élet ismert figurája lett. Noha a hamis csillogású filmipar sztárjainak orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas és kegyetlen “szertartásain” egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát.
Nehéz ma elképzelni, hogy Fellini egyik legismertebb filmje a bemutatása idején mekkora botrányt kavart Olaszországban. A pápa nyilvánosan elítélte és obszcénnek titulálta a filmet, a Vatikán a betiltását követelte éppúgy, mint a polgári sajtó. Mindez az erőteljes társadalomkritikának köszönhető, amely áthatja a film minden kockáját: Az édes élet leleplezi a modern világ dekadenciáját, a sztárok és a médiaszereplők hatalmát, akik pár perc képernyőn töltött idő után ismertebbek az igazi művészeknél és értelmiségieknél.
A feldúlt hangú kritikák ellenére – vagy éppen azért – a film óriási sikert aratott, mérföldkő lett Fellini életműve alakulásában és egyúttal a modern európai filmművészetben is. Cannes-ban megkapta a Legjobb filmnek járó Arany Pálmát, később a Legjobb jelmez és díszlet Oscar-díját és világszerte kasszasiker lett, megdöntve az Elfújta a szél évtizedes nézettségi rekordját. Talán ez volt az első alkalom – Charlie Chaplint leszámítva – hogy egy rendezőből szupersztár válhatott.
Az édes élet fogalommá vált: a szépség, a szerelem, az elzüllés, a bomlás szimbólumává. Az olasz paparazzi kifejezés például a film egyik szereplője, egy Paparazzo nevű fotós megjelenése óta használatos, a jelenet pedig, amikor Anita Ekberg a Trevi kútban pancsol, a mai napig a filmtörténet egyik legikonikusabb képévé vált. “A La Dolce Vita sokkal több, mint egy művészeti alkotás – valódi filmtörténeti mérföldkő, mely az olasz és európai társadalom legjelentősebb változásait ábrázolja.”- írta Peter Bondanella, az Olasz mozi története c. könyv szerzője. Az, hogy Fellini rátalált a hagyományos történetmeséléshez képest egy lazább, epizódszerű építkezésre, és dramaturgiája fő eszköze nem a lineáris történetvezetés, hanem az epizódok egymáshoz kapcsolása, a film „komponálása” lett, felszabadító erővel bírt sok más filmesre, a korszerű filmnyelvre magára is.
Az édes élet (digitálisan felújított kópiáját, eredeti nyelven, magyar felirattal) mától Budapesten kizárólag a Puskin moziban vetítik, valamint Szombathelyen az Agora Savaria Filmszínházban, Szegeden a Belvárosi Moziban, Szolnokon a Tisza Moziban. Szentendrén a PART Moziban, Miskolcon a Művészetek Házában és Cegléden az Uránia Moziban.
