Marosvásárhelyi iskolaügy - A Fidesz felszólította a román kormányt

 

A Fidesz "a leghatározottabban tiltakozik" a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum működésének ellehetetlenítése ellen és felszólítja a román kormányt és az azt alkotó pártokat, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé az iskola működését, és vessenek véget az erdélyi magyarság elleni támadásoknak - közölte a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.

Hidvéghi Balázs közleményében azt írta, a Fidesz egyetért mindazon egyházi, szülői és tanulói törekvésekkel, amelyek az iskolában zajló oktatási munka folytatására irányulnak.

Hangsúlyozta, a marosvásárhelyi katolikus iskola hiánypótló, régen várt intézménye a marosvásárhelyi magyar közösségnek. Románia rendszerváltás utáni demokratizálódásának egyik jelentős lépcsőfoka volt a kommunista időszakban elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása és a kisebbségi felekezeti oktatás kereteinek biztosítása – tette hozzá.

Érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy ez a pozitív folyamat visszafordulni látszik – fogalmazott.

Tüntetnek a szülők Marosvásárhelyen. Kép: M1/MTA Újmédia

Tüntetnek a szülők Marosvásárhelyen. Kép: M1/MTA Újmédia

Kétségek és félelmek közt várják a tanévet – ez elfogadhatatlan

Hidvéghi Balázs közölte, elfogadhatatlan, hogy tanárok és diákok, akik mindössze tanítani és tanulni akarnak, kétségek és félelmek közt várják a tanévet, hogy szülők százai számára tiltakozások, sajtótájékoztatók, kihallgatások jelentsék az iskolakezdést.

A kormánypárt kommunikációs igazgatója azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy egy nemzeti kisebbséget megfosszanak oktatási intézményétől, és hogy egyesek az iskola által az egész magyar közösséget támadják.

A múlt héten bizonyossá vált, hogy a román állami hatóságok a marosvásárhelyi katolikus gimnázium megszüntetését készítik elő. Erről Liviu Pop tanügyminiszter tájékoztatta Miguel Maury Buendía pápai nunciust. A Maros Megyei Tanfelügyelőség egy augusztus 2-án kimondott jogerős ítélet hivatalos közlésére vár ahhoz, hogy a gimnázium feloszlatását kinyilvánítsa. Romániában szeptember 11-én kezdődik a 2017-2018-as tanév. A katolikus gimnázium több mint háromszáz diákjának és tanárainak még mindig rendezetlen a helyzete. A Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke, Jakubinyi György érsek szerdára, helyi idő szerint 18 órára hívott tüntetni “minden jóakaratú embert” Maros megye prefektusi hivatala elé.

Maros megye főtanfelügyelője a szülőket hibáztatja

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjainak szüleit hibáztatja Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő amiatt, hogy az iskola több mint 300 diákja még mindig nem tudja, hol kezdi hétfőn a tanévet.

Ioan Macarie az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozott az iskola védelmében szerda délutánra meghirdetett marosvásárhelyi tüntetésről. Kijelentette: a tanfelügyelőség június vége óta folyamatosan kéri a szülőket, hogy találják meg közösen azokat a megoldásokat, amelyekkel meg lehet védeni a gyermekeket, de a szülők a tanfelügyelőség valamennyi javaslatát elutasították.

“Ők (a szülők) azt akarták, hogy még ha az iskolát nem is hozták létre törvényesen, az intézmény működjön tovább önálló jogi személyként. Nagyon jól tudjuk, hogy az iskolát létrehozó egyetlen jogi aktus a 2015. augusztus 31-én hozott 1385-ös tanfelügyelőségi határozat volt, ezt pedig 2017. június 13-án jogerősen érvénytelenítette a bíróság. (.) Szeretnénk, hogy a szülők – ha igazán foglalkoztatja őket a gyerekeik sorsa – legalább az utolsó órában értsék meg, hogy a gyerekeknek hétfőn egy törvényesen létrehozott, jóváhagyott és akkreditált tanintézetben kell elkezdeniük a tanévet” – idézte az Agerpres hírügynökség a főtanfelügyelőt.

A főtanfelügyelő elmondta: más iskolákban hoztak létre osztályokat azoknak a gyermekeknek, akik a Római Katolikus Gimnáziumban szerettek volna tanulni, és azt a gyanúját fejezte ki, hogy az a 112 gyermek, akit a szülők a katolikus tanintézetbe írattak volna be, máshová is beiratkozott.

A gyermekek nem felelősek a kialakult helyzetért

A főtanfelügyelő kijelentette: a gyermekek nem felelősek a kialakult helyzetért, ezért nekik mindenképpen elismerik a Római Katolikus Gimnáziumban végzett tanulmányaikat. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy mielőbb rendeződik a tanintézet diákjainak a helyzete.

Székely Szilárd, a Római Katolikus Gimnázium volt megbízott igazgatója az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: a főtanfelügyelő féligazságot hangoztatott a nyilatkozatában, mert az iskolát nem a tanfelügyelőség, hanem a marosvásárhelyi önkormányzat hozta létre. A marosvásárhelyi iskolahálózatról 2015-ben hozott, a Római Katolikus Gimnáziumot is tartalmazó önkormányzati határozat pedig máig érvényben van. Az a tanfelügyelőségi határozat, amelyre a főtanfelügyelő hivatkozott, csupán megmagyarázta az iskolahálózatra vonatkozó önkormányzati határozatot.

A volt igazgató szerint – akinek a múlt héten járt le az ideiglenes kinevezése – azért sem helytálló a főtanfelügyelő érvelése, mert a bíróság csak első fokon érvénytelenítette júniusban a tanfelügyelőségi határozatot, a jogerős ítéletig további pereskedés következik. Hozzátette: csupán a határozat felfüggesztéséről született augusztus 2-án jogerős ítélet.