Kalapács alá kerülnek az elbűvölő Vivien Leigh naplói, melyben titkos viszonyáról ír

 

Az Elfújta a szél sztárjának legszemélyesebb gondolataiba nyerhet bepillantást az új tulajdonos.

Elárverezik ősszel Londonban Vivien Leigh, az Elfújta a szél című 1939-es filmklasszikus főszereplője naplóit, amelyekben az Oscar-díjas angol színésznő a Laurence Olivier iránti romantikus érzéseiről írt.

Vivien Leigh. Fotó: AFP

Vivien Leigh. Fotó: AFP

“Elmondtam Leigh-nek” – írta a színésznő a naplójába 1937. június 10-én, azon a napon, amikor bevallotta férjének, Herbert Leigh Holmannak az Olivier-vel való viszonyát. Hat nappal később már azt jegyezte be: “Eljöttem Larryvel”.

A néhai filmsztár személyes tárgyait felvonultató szeptember 26-i aukciót szervező Sotheby’s 2000-3000 fontra (665-997 ezer forint) becsüli a naplók leütési árát. A naplókban 1939 januárjából is vannak bejegyzések, köztük arról a napról, amikor Leigh megkezdte az Elfújta a szél forgatását. Olivier korábban publikált szerelmes levelei szerint kettejük viszonya nagyjából 1936-ban kezdődött, amikor még mindketten házasok voltak. A házasságtörés és a válás botránya miatt a pár titokban mondta ki az igent 1940 augusztusában szerény szertartás keretében Kaliforniában.

Clark Gable és Vivien Leigh. Fotó: Wikimedia Commons

Clark Gable és Vivien Leigh. Fotó: Wikimedia Commons

Az aukciós tételek között szerepel egy ezüst serleg, amelyet Katharine Hepburntől, a titkos esküvő négy meghívottjának egyikétől kapott a pár, valamint egy 600 fontra becsült gyűrű, amelybe a “Laurence Olivier Vivien Leigh örökké” szavakat vésték. Leigh és Olivier házassága 20 évig tartott, 1960-ban váltak el. Leigh 1967-ben, Olivier 1989-ben halt meg.

A londoni árverésen licitálni lehet majd Leigh egykori műtárgyaira, ékszereire, ruháira, továbbá forgatókönyv-példányára az Elfújta a szél forgatásáról, valamint arra a parókára, amelyet Blanche DuBois alakításakor viselt A vágy villamosában. Leigh mindössze húsz filmet forgatott, játékával – az Elfújta a szél Scarlett O’Harájával, A vágy villamosában Blanche szerepével, a Lady Hamilton címszerepével vagy a Bolondok hajója öregedő szépasszonyával – örökre beírta magát a filmtörténetbe.

Vivien Leigh angol színésznő, az Elfújta a szél című film főszereplője Scarlett O'Hara szerepében. Fotó: MTI/CP

Vivien Leigh angol színésznő, az Elfújta a szél című film főszereplője Scarlett O’Hara szerepében. Fotó: MTI/CP

Mindössze huszonhat évesen – első brit színésznőként – kapta meg a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat Scarlett O’Hara karakterének megformálásáért az amerikai filmakadémiától.

Egyetlen gyereke, Suzanne Farrington 2015-ben halt meg. A gyűjteményt unokái árverezik el, akik 2013-ban már eladták a színésznő magánleveleit, fotóit és díjait a londoni Victoria and Albert Museumnak.