Vona szövetségese fiatalkori tréfának nevezte a náci karlendítést

 

Fiatalkori tréfának nevezte a náci karlendítést az a horvát politikus, akivel együttműködik a Jobbikkal a béruniós kezdeményezésben. A többek által nácinak és homofóbnak tartott Frano Cirko Zágrábban nyilatkozott az M1-nek. Azt mondta, már legalább 5-6 éve együttműködik a Jobbikkal, mert a párt tagjai között „olyan emberekre talált, akik leginkább osztják a nézeteit”.

„Legalább 9000 aláírást kell gyűjtenünk, ami szerintem nem fog gondot okozni”- ezt augusztus közepén nyilatkozta a horvát Frano Cirko a Jobbikhoz közel álló alfahir.hu-nak arról, pártja hogyan támogatná a Jobbik európai aláírásgyűjtését.

„Nagyon jó az együttműködés, a Jobbikról nagyon pozitív véleménnyel vagyok…”  ezt pedig már szerdán a Híradónak nyilatkozta a horvát Megújulás Generációja nevű párt elnöke.

Frano Cirko azt mondta, öt-hat éve működik együtt a Jobbikkal és mint fogalmazott, azért is ilyen jó a kapcsolata a párttal, mert ott olyan emberek vannak, akik osztják a nézeteit.

Budapest, 2016. június 8.Vona Gábor, a Jobbik elnöke az Országház Kék társalgójában tartott sajtótájékoztatóján 2016. június 8-án. A pártelnök lezártnak nevezte a személyi kérdéseket és a szervezeti reformot jelölte meg a következő időszak legfontosabb tennivalójának.MTI Fotó: Kovács Attila

Vona Gábor – MTI Fotó: Kovács Attila

„Úgy gondolom, hogy természetes, hogy a horvátok és a magyarok leginkább együttműködnek a régióban. A Jobbik tagjai között pedig olyan emberekre találtam, akik leginkább osztják ezt a nézetet. Ez kulcsfontosságú volt számomra, amiért együttműködök a Jobbikkal és pozitív véleménnyel vagyok róluk”  fogalmazott.

Dél-Zágráb tele van a kisminkelt homofób szélsőséges jobboldali politikus plakátjaival - így írt nemrég a horvát index hírportál a Jobbik kezdeményezése mellé felzárkózó Fran Cirkoról. A politikus akkor olyan képet tett közzé, amelyen egy barátjával kirúzsozva, összeölelkezve fejezte ki tiltakozását a zágrábi melegfelvonulás ellen. A cikkben kitértek arra is, hogy Cirko már korábbról ismert szélsőjobboldali nézeteiről és náci karlendítéséről.

„A karlendítés egyfajta tréfálkozás volt részemről, ami csak egy dolog azokból az időkből, amikor középiskolás voltam” - ezzel magyarázta a karlendítést a horvát politikus, aki szerint ezt tizenhét évesen, csak a tréfa kedvéért csinálta. Frano Cirko azt mondta: jogi lépéseket fontolgat azokkal szemben, akik nácinak nevezik őt emiatt, és azt is, hogy ők a jövőre koncentrálnak.

„Nem akarunk azzal foglalkozni, amivel jelenleg a magyar média foglalkozik: nácizmussal és a történelmi múlttal” - fogalmazott a politikus.

Szilágyi György a Jobbik országgyűlési képviselője úgy reagált: nem vizsgálják azt, hogy ki milyen múltbéli olyan dolgokat követett el, amivel a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem ért egyet.

A Híradó arra volt kíváncsi, hogy a Jobbik tudott-e horvát szövetségesük homofób kijelentéseiről, és arról, hogy náci karlendítést használt.

Ahogy horvát szövetségesétől, úgy a Jobbiktól sem állt távol a radikalizmus.

Szegedi Csanád, a Jobbik egykori alelnöke egy dokumentumfilmben beszélt arról, hogy zsidó származása miatt zárták ki a Jobbikból, a Magyar Gárda tagjai pedig a háza előtt tüntettek és azt kiabálták rá, hogy mocskos zsidó.

2016 végén Vona Gábor már próbált közeledni a zsidó közösség felé. Hanuka alkalmából például levélben köszöntette a magyarországi zsidóságot. A hitközség azonban visszautasította a pártelnök levelét.

„Soha nem tartottam a Jobbikot cigányellenes, antiszemita vagy rasszista pártnak” – ezt mondta Vona Gábor mintegy két hete az atv.hu-nak. A Jobbik elnöke arról is beszélt: ha ez másképp is tűnt, az csak néhány rossz, félrecsúszott mondat miatt lehetett.

A Magyar Liberális Párt elnökhelyettese kedden arról beszélt: aggasztó, hogy míg a Jobbik megpróbál néppártosodást hazudni, eközben radikális szélsőjobboldali szervezetekkel szerepel együtt. A párt ezért az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsághoz fordul, hogy térképezzék fel a Jobbik kapcsolatait. A liberálisok szerint ki kellene vizsgálni a szélsőjobboldali szervezetek forrásait és azt is, hogy kinek dolgoznak.