Dédapáink után nyomozhatunk az interneten

 

Ezentúl az interneten is kutatható lesz az I. világháborúban a Magyar Királyság területén felállított katonai egységek tagjainak története.

Az I. világháborús hadtestek, személyek, történések egy gombnyomással elérhetőek. A Magyar Katona Áldozatvállalása a Nagy Háborúban-program részeként mutatták be, az I. Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság által támogatott, magyarezredek.hu oldalt.

A különleges hadtörténeti oldal születése az I. világháború befejezésének 90. évfordulója kapcsán egy vándorkiállítással indult.

“A Hadtörténeti Könyvtár alakulattörténeteit olyan jelentős, reprezentatív, gyűjteményi résznek, különgyűjteménynek találtuk, ami egyben áttekintve hallatlan nagy információanyagot és személyekhez köthető információkat tartalmazott az I. világháborúval kapcsolatban” – mondta el Andaházi Szeghy Viktor őrnagy, a HM HIM hadtörténeti Könyvtár könyvtárvezetője.

A kiállítás előkészítésekor derült ki, hogy erről a korszakról milyen hatalmas információforrás áll rendelkezésre.

Mohácsi Zoltán könyvtári szakinformatikus, “Az év fiatal könyvtárosa” 2017. évi elismertje elmondta: az összes oldalt körülbelül három éven keresztül digitalizálták.

Egyedülálló kezdeményezés

“A digitalizálást lapszkennerekkel végeztük. Leginkább A3-as és A4-es méretűek voltak ezek a dokumentumok. Számtalan kihajtható melléklet és hadrendi vázlat található bennük, amelyeket fényképeznünk kellett, és ezeket képszerkesztő-programokkal kellett összedolgozni” – tette hozzá.

A magyarezredek.hu oldal az Osztrák-Magyar Monarchián belüli Magyar Királyság területéről felállított alakulatok információs portálja. Fontos tudni, hogy efféle dokumentumok, ilyen teljességben egyedül itt tekinthetők meg.

140-nél több alakulat 50 ezer oldalnál is bővebb anyagát feldolgozva készült a most elindított honlap, amelyen személynév, helyszín, esemény alapján is kereshetnek a látogatók.

Az oldal tudományos munkát végzőknek ugyanúgy ajánlott, mint azoknak, akik családfájukat szeretnék felállítani.

Manuális korrektúra

“Mivel 98%-os felismerést biztosít, ezért egy olyan adatbázisban, ahol leginkább nevek után kutatnak, nagyon fontos volt számunkra, hogy pontos találatokat kapjanak a kutatók, ezért egy igen innovatív technológiát használtunk: a manuális korrektúrát” – magyarázta Mohácsi Zoltán.

Ennek során a korrektorok végignézték mind az ötvenezer oldalt, amit beszkenneltek és ezeket javították. Vagyis az esetleges sortörések kiiktatása és a személynevek pontosítása volt a cél. Egyszerűbben fogalmazva: a tökéletes felhasználóbarát oldal létrehozása.

“Azon személyek számára is szerettünk volna információkat adni, akik csak valamely ősük, felmenőjük adatai után érdeklődnek, vagy belebotlottak esetlek odahaza a sublótfiókban egy katonakönyvbe vagy egy régi parancsba, menetparancsba, és ennek szerettek volna részletesebben utánajárni” – mutatott rá Andaházi Szeghy Viktor.

Olyan, mint egy eBook

Az I. világháború volt a történelem legnagyobb magyar katonai emberveszteséggel járó konfliktusa. Az emlékek őrzése valamennyiünk számára fontos.

A dokumentumok a maguk teljes valójában egyfajta eBookként is lapozhatók, olvashatók. Ugyanakkor egy egyszerű és összetett keresési lehetőséggel gyakorlatilag önálló szavak, személy- vagy földrajzi nevek keresésére is van lehetőség.

A korabeli hadkiegészítési rendszer térképes megjelenítésével kereshetünk az egyes hadtestekre, honvédkerületekre, alakulatokra.

Andaházi Szeghy Viktor elmondta: a várható keresési szempontokra gondolva olyan metaadatolási rendszert építettek ki, amelyben külön el tudja különíteni az érdeklődő, hogy egy fotót szeretne az adott felmenőjéről találni, valamely hőstettét szeretné előhívni ebből az archívumból, vagy pedig valamely csatának a különböző leírásait szeretné megtekinteni.

A I. világháború – vagy, ahogy a második világégésig nevezték, “a nagy háború”, a hősök mellett sok gyászt hagyott maga után. Fontos, hogy emlékezzünk rájuk.