Botka-Molnár „násztánc”: Árulózás után most teljes a barátság

 

Egy héttel korábban a nyilvánosság előtt árulózta le párttársát Botka László, mivel az MSZP álláspontjával ellentétes nyilatkozatot tett. Molnár Zsolt később a sajtóban abszurdnak és "pártállami időket idézőnek" nevezte, hogy egy meg nem hozott döntéssel kapcsolatban vizsgálat induljon. Most pedig - úgy tűnik - szent a béke és a két politikus a szocialisták egységét és demokratikusságát hangsúlyozzák. Vajon milyen alku köttetett a háttérben?

Nem tűröm az árulást – mondta még múlt héten Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje reagálva Molnár Zsolt kijelentésére. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke szerint hagyni kellene, hogy az LMP önállóan indulhasson és az MSZP nem vitathatja el, hogy Gyurcsány Ferencnek, a DK elnöknek a parlamentben a helye.

 

Botka László úgy fogalmazott, az MSZP kongresszusa 96 százalékkal nemcsak őt szavazta meg, hanem a programját is elfogadta. A programot előtte megvitatták, megtették a módosításokat, most már az az MSZP hivatalos irányvonala és stratégiája is – hangsúlyozta. A szocialista miniszterelnök-jelölt szerint “ha valamit közösen eldöntünk, és valaki egy hónappal később nyíltan, a sajtóban kritizálja, az árulás”. Válaszul Molnár Zsolt abszurdnak nevezte, amit a miniszterelnök-jelölt mondott.

Egy héttel később azonban baráti hangulatúnak nevezte Molnár Zsolt szocialista elnökségi tag a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a hétfőn az MSZP miniszterelnök-jelöltjével folytatott megbeszélést.
A politikus a műsorban a párt egységét és demokratikusságát hangsúlyozta, hozzátette, Botka Lászlóval ugyan másként látnak kérdéseket, de ezt a jövőben nem a nyilvánosság előtt kívánják megvitatni. Molnár Zsolt elismerte, ellenvéleményét nem feltétlenül egy blogbejegyzésben kell kinyilatkoztatnia.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az MSZP kongresszusán a Hungexpón 2017. május 27-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje az MSZP kongresszusán a Hungexpón 2017. május 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Molnár Zsolt azt hangsúlyozta: nem személyes konfliktusról volt szó, és a baráti hangulatú megbeszélésen kompromisszumok születtek. Kérdésre válaszolva elmondta: nem volt fenyegetés, presszió, Botka Lászlóval kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: köztük nincs egyetlen elvarratlan szál sem.

Végül megjegyezte, a baráti hangvételű találkozón nem került szóba a jövő évi választási lista, hiszen az a téma jelenleg még nincs terítéken. Egyelőre a szocialisták a kormányváltásért dolgoznak és nem listákról beszélgetnek – fogalmazott.

 

Ugyancsak a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kiszelly Zoltán politológus arról beszélt, hogy a az alaphelyzet nem változott az MSZP-ben. Továbbra is választ kell adnia arra az irányvitára, miszerint külön, vagy más pártokkal összefogva indul a választáson. Valamint a politikusoknak dönteniük kell, hogy a lehetőségek közül melyikhez adják nevüket, arcukat.

A politológus szerint a hétfői találkozó baráti hangvétele túl szép lenne. Arról lehet szó, hogy Molnár Zsolt önkritikát gyakorolt, belátta hibáit és “beállt ismét a sorba”, ettől azonban probléma nem változik.

“Azzal, hogy egy fügefalevéllel elfedik a problémát, szőnyeg alá söprik, attól még az irányvita fennáll ” – fogalmazott a politológus, aki hibának nevezte, hogy ebben a kérdésben, fél évvel a választások előtt, még nem döntött az ellenzéki párt.
Mióta Botka László télen a színre lépett az MSZP nemhogy új szavazókat nem szerzett, de az eddigiekből veszített is, csökkent a támogatottsága – mondta a műsorban Kiszelly Zoltán.