Szlovák hírportál: Orbán ma már több, mint Magyarország kormányfője

 

A havi szinten negyedmillió olvasóval rendelkező véleményformáló, jobboldali konzervatív Postoj.sk két riportere Tusványosra utazott, hogy riportban számoljon be Orbán Viktor beszédéről és a magyar miniszterelnökkel kapcsolatos benyomásaikról. A Körkép.sk lefordította a terjedelmes, ámde annál érdekesebb írást.

Orbán Viktor már 27 éve választja Tusványost fő politikai előadásának. Beszélt itt már az illiberális demokráciáról, korábban a kettős állampolgárságról, többször pedig arról a politikai elvrendszerről, melyek hosszú időre előre meghatározzák tevékenységét  – olvasható a korkep.sk fordításában. A szemlézett cikk így folytatódik: Bizarr, hogy mindezt Budapesttől mintegy 800 kilométerre, miközben a helyi magyarokat inkább Bukarest politikája és a betiltott székely zászlók zavarják. Eljöttek viszont meghallgatni azt a férfit, aki innen üzen Budapestre, Berlinbe, Brüsszelbe, de Pozsonyba is.

A hallgatóság Orbán Viktor miniszterelnök előadásán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 22-én. MTI Fotó: Veres Nándor

A hallgatóság Orbán Viktor miniszterelnök előadásán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 22-én.
MTI Fotó: Veres Nándor

Hasonló fesztiválokat környékünkön minden egyes magyarok által lakott országban szerveznek. Szlovákiában kettőt. A tusványosi viszont különleges. Orbán Viktor is rendszeresen meglátogatja, ahol egész héten előadások, viták zajlanak, este pedig koncertek vannak. Nem egy Pohoda fesztivál, a szervezés is keményen a Fidesz kezében van – írja a Postoj.sk.

A portál riporterei arról írnak, hogy a szabadegyetem közönsége napközben eléggé kicserélődik, mások járnak az előadásokra napközben, a jóval fiatalabban pedig az esti koncertekre. Mindez lángos, kürtöskalács, cigánypecsenye, hasábburgonya mellett. (…) Sok székely, és itt-ott magyar zászló is felbukkan.

Tusnádfürdő, 2017. július 22. Orbán Viktor miniszterelnök előadása előtt a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 22-én. MTI Fotó: Veres Nándor

Orbán Viktor miniszterelnök előadása előtt a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 22-én.
MTI Fotó: Veres Nándor

A portál riporterei – a magyar kormányfő beszédére várva – megjegyzik: Orbán Viktor továbbra is uralja pártját, politikai és ideológiai tehetsége kétségtelen. Egyetlen európai politikus sem akkora nagykutya ideológiai, politikai értelemben, mint ő. Már csak ezért is érdemes ideutazni a mintegy egy órás előadására, melyben az elmúlt hónapok történéseinek magyarázatán kívül vázolja azt is, mi vár Magyarországra az elkövetkező időszakban – írják, hozzátéve: Orbán ma már több, mint Magyarország kormányfője. Ő a legláthatóbb politikus Kelet-Európában, az első, aki látványosan szembeszállt Angela Merkellel. És amikor a bajor CSU is Orbán oldalára állt, egyszeriben az is kiderült, mekkora súlya van.

A postoj.hu cikkének fordítás a korkep.sk oldalon teljes terjedelmében elolvasható.