Képmutatás a Simicska-médiában

 

Felháborodott cikkek és tudósítások sorában támadják az állami médiaköltéseket, mások mellett a Simicska-tulajdonba tartozó médiumok. A PestiSrácok.hu internetes portál eközben arra az ellentmondásra hívja fel a figyelmet, hogy azok a médiumok kérik számon a médiaköltéseket, amelyek a 2010 előtti baloldali, majd a 2010 és 2014 közötti kormányzás idején is nagy mennyiségben fogadtak be állami hirdetéseket.

A PestiSrácok.hu az Átlátszó adatait szemlézi, amely szerint 2006 és 2009 között az RTL-csoport nagyjából 12 milliárd forint állami hirdetésben részesült. A Magyar Nemzet kiadójához 2006 és 2009 között nagyjából 1,8 milliárd forintot folyt be. Mindemellett százmilliós nagyságrendben jutottak állami hirdetések a baloldali kormányok idején a Simicska tulajdonba tartozó Heti Válaszba és a portál szerint feltehetően a Hír TV-be is.

 

RTL KLUB vezérlő MTI Fotó: Máthé Zoltán

RTL KLUB vezérlő
MTI Fotó: Máthé Zoltán

2010 és 2014 között az RTL-csoport listaáron összesen körülbelül 6,5 milliárd forint ellenében tett közzé állami hirdetéseket. 2007 és 2010 között 40 százalék volt az RTL részesedése a televíziós hirdetési költségekből, majd 2010-től ez az arány folyamatosan emelkedett, egészen 2012-ig, amikor már majdnem 60 százalékig kúszott fel az összeg – írja a portál.

Az Index kiadója sem maradt ki az állami reklámköltésekből – teszi hozzá a PestiSrácok.hu. Az évi több százmillió forint ellenértékű állami hirdetésből a legtöbbet 2012 és 2014 között könyvelhette el a lap. 2013-ban például a listaáras állami reklámköltés az Indexnél egymilliárd forint fölé emelkedett. A PestiSrácok.hu úgy tudja, 2016-ban is jól futottak az állami hirdetések a portálon, az állami reklámbevétel információik szerint megközelítette a 600 millió forintot.