Egyes hangyafajok a folyékony eleséget felitatják különböző tárgyakkal, hogy a fészekbe juttassák. Még válogatnak is a lehetőségek között.
A hangyáknak szánt szirup, azaz a vízzel hígított méz az etetőkorongra, majd a nyeleshangya-kolónia közepébe kerül. A rovarok eleinte csak ismerkednek az édességgel, majd miután rájönnek, hogy számukra fontos és hasznosítható eleségről van szó, akkor egyre többen a tápláló szirup köré gyűlnek – hangzott el az M1 – Minden tudás című műsorában.
A kérdés, miként juttassák el a folyékony, ragadós mézet a kolónia fenntartójához, a királynőhöz? A dolgozók nem teketóriáznak sokáig, fognak egy darabka tűlevelet, és a szirupba helyezik, majd még egyet és még egyet. Teszik mindezt azért, hogy egy kis idő elteltével az immár mézes vízzel átitatott tűlevelet elcipelhessék a királyné elé, ami feltehetően jóízűen leszopogatja majd az édességet.
Lőrinczi Gábor és Módra Gábor a Szegedi Tudományegyetem ökológiai tanszékén az általuk begyűjtött hangyákat tanulmányozzák és gondozzák. Tisztán tartják a helyüket, valamint a számukra nélkülözhetetlen folyadékot pótolják.
Lőrinczi Gábor szavai szerint azért választották ezt a hangyafajt, mert eszközhasználó: dolgozói apró talajrögöket vagy kisebb növénydarabkákat használnak, hogy a folyékony jellegű táplálékot elszállítsák fészkükbe.
A kutatók elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy ez a viselkedés mennyire rugalmas. Az elterjedt elképzelés szerint náluk ez egy teljesen rigid viselkedés: minden egyed ugyanúgy végzi, és semmiféle rugalmasság nincsen benne. Pont ennek az ellenkezőjét mutattuk ki – magyarázta Lőrinczi Gábor, hozzátéve, hogy a hangyák képesek tanulni. Eszközhasználatuk nem teljesen véletlenszerű, hanem aszerint optimalizálják, hogy milyen jellegű táplálékot kapnak, milyen sűrű a folyadék, illetve milyen jellegű eszközöket kell használniuk – tette hozzá.
Vagyis ennek a hangyafajnak a dolgozói egy idő után képesek megtanulni, melyik eszköz szívja fel a legjobban a táplálékot. A mesterséges anyagot is szívesen használják, ha úgy érzik, hogy nekik az a legjobb. A hangyáknál nemcsak az volt fontos szempont, hogy mennyi szirup tapad az általuk használt eszközre, hanem az is, hogy mennyire ragad bele a mézbe a tűlevél, a rög vagy éppen a szivacs.
A kutatók a nyeles hangyák szorgalmát kihasználva végzik megfigyeléseiket. Módra Gábor elmondta, egy nap három órán át tartott egy ilyen kísérletsorozat, egyperces bontásokban figyelték a kolóniákat. Mindeközben feljegyezték, milyen eszközből, mennyit hordtak bele, hány dolgozó tartózkodott a táplálékon, hány táplálkozott, jelen volt, és hányan hordták az adott eszközöket. A rögzített adatok alapján számolták ki a referenciákat – magyarázta.
A kutatók a további kísérleteik során arra kíváncsiak, milyen gyorsan és hogyan tanulnak a hangyák. Azt is szeretnék kideríteni, hogy mennyire elterjedt körükben az eszközhasználat és miként ment végbe ennek az evolúciója.
