Elrajtolt a PET-kupa

 

Elkezdődött a PET-kupa, útra kelt a WWF Vízipanda és legénysége. A szeles időre való tekintettel a tervezettnél egy nappal később szálltak vízre a hajók, amelyek egészen Tiszalökig csorognak le a folyón, ahova szombaton futnak be, vasárnap pedig a WWF Magyarország szervezésében közös csobbanással ünneplik édesvizeinket.

A WWF Magyarország csapata már nagyon várta, hogy a kétnapos hajóépítés után kipróbálhassa a Vízipandát, amely készen áll a több napos tiszai kalandra. A hajó körülbelül 380 PET-palackból készült el a hétvége során, a csapatok pedig a rajtra várakozás közben sem tétlenkedtek: többen kenukban evezve gyűjtötték a hulladékot a vízből – írja közleményében a szervezet.

A PET-kupa célja a Tisza vizének és árterének megtisztítása, valamint a környezettudatos szemléletmód terjesztése. A PET-hajók versenyét idén már ötödszörre tartják meg. A hajóknak jó néhány követelménynek meg kell felelniük, hajtásuk például csak megújuló energiával történhet, vagyis evezővel, lapáttal vagy akár vitorlával. A verseny útvonala Dombrádtól Tiszalökig húzódik, érintve Ibrányt, Balsát, Tokajt, valamint Tiszaladányt.

A közlemény szerint a kupa végállomásán, Tiszalökön a WWF Magyarország július 9-én, délután 3 órakor megrendezi a Nagy Ugrást, melyet már délelőtt 11 órától számos izgalmas program előz meg: az érdeklődőket többek között strandfociversennyel és interaktív, vizeinkkel kapcsolatos óriás társasjátékkal, homokfociversennyel, mazsorettbemutatóval, az ugrás előtt pedig vízipisztolyos “bemelegítéssel” várják.

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése: Európa szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyók, tavak vizébe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Hazánkban is több ezren ugranak évek óta, tavaly 16 helyszínen csobbantak.

A WWF Magyarország idén is versenyt indított. “Bízunk benne, hogy idén is számos településen ünneplik majd édesvizeinket egy nagy közös csobbanással. Az esemény után pedig a résztvevőknek két napja van rá, hogy a dokumentációt leadják, ami alapján azután kihirdetjük, hol vetette a legnagyobb hullámot a Nagy Ugrás” – idézte a közlemény Antal Alexát, a WWF Magyarország kommunikációs vezetőjét.