Újabb páratlan régészeti kincsre bukkantak Komáromban

 

Egy oszlopsorral szegélyezett, már kültéri, de még fedett folyosót találtak a régészek Komáromban az egy hónapja folytatódó római fürdőfeltárás munkálatai során. Az ásatáson felfedezték a szakemberek az egykori római katonaváros északi szegmensében található épület déli határvonalát is.

Májusban folytatódott a 2014-ben megtalált római kori fürdőkomplexum feltárása, melyet minden évben az ELTE ókori régészeti tanszékének régészei és a Klapka György Múzeum munkatársai végeznek közösen. A munkálatok a Miniszterelnökség közvetlen finanszírozásában és támogatásával valósulnak meg, ahogyan a korábbi két évben, idén is 25 millió forintot biztosít a tárca a feltárásokra. Az egy hónapja újraindult ásatás során pedig ismét páratlan leletekre bukkantak a kutatók.

IMG_5012

Fotó: Helyi Híradók/Nagy Tamás

„A Római katonaváros északi szegmensében tavaly sikerült feltárni az épület déli részét, idén pedig a készülő műemlékvédelmi terveknek megfelelően az eddig feltáratlan területeket kutatjuk” – mondta el a Helyi Híradóknak Bartus Dávid. Az egyetemi adjunktus hozzátette: már a fürdő legdélebbi részét is feltárták, így körülbelül ezer négyzetméteres épületet kutathatnak a szakemberek.

„Az idei feltárások során találtunk egy porticust, ami egy oszlopcsarnok. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a fürdő déli részén egy oszlopsorral szegélyezett, már kültéri, de még fedett folyosót térképeztünk fel. Egyelőre négy oszlopbázist ástunk ki, illetve ledőlt oszlopokat és oszlopköveket fedeztünk fel, emellett pedig további csatornákat, útfelületeket és rengeteg falfestménytöredéket” – emelte ki Bartus Dávid.

Fotó: Helyi Híradók/Nagy Tamás

Fotó: Helyi Híradók/Nagy Tamás

A munkálatok augusztus végéig zajlanak majd a területen, július 26-án azonban nyílt nappal várják az érdeklődőket a szakemberek, akik a nagyközönségnek is bemutatják az idén feltárt területeket és régészeti leleteket.

Augusztusban emellett pályázatot nyújt be az önkormányzat, aminek köszönhetően egy védőépület épülhet az eddig feltárt részek felett, valamint közvetlenül mellette egy parkoló.

2014-ben a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi gát építése során jelentős leletre bukkantak a régészek, egy táborvárosra, azon belül pedig egy ezer négyzetméteres fürdőre. A felfedezés akkor szükségessé tette a gát nyomvonalának módosítását is. Azt követően kezdődött el a feltárás, melyet a Miniszterelnökség már harmadik éve 25-25 millió forinttal támogat.