Több támogatás jut a lombikprogramra

 

Az egyik csaladsegítő intézkedés a lombikprogram finanszírozásának bővülése. A jövőben duplájára emelkedik az erre szánt összeg. Itthon 150 ezer párt érint a meddőség. A cél, hogy ne legyen anyagi akadálya a vágyott gyermekek megszületésének - hangzott el az M1 Híradójában.

Magyarországon mintegy 150 ezer párt érint a meddőség, vagyis minden ötödik-hatodik családban nem születhet gyermek természetes úton. Az Egészségbiztosítási Pénztár jelenleg maximum öt beültetést finanszíroz.

“Az OEP finanszírozás, az az említett öt ciklus, amely magára a kezelésre, az embriológiai laboratórium munkájára és a klinikusok munkájára vonatkozik, de a gyógyszerkiadás egy része már a beteget terheli és az nem kevés” - mondta el Prof. Dr. Urbancsek János, a Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Osztályának vezetője.

“Ciklusonként akár 100 vagy 200 ezer forintot is elérhet, azonban, ha a gyógyszertámogatást megemelnék, ez a bizonyos ciklusonkénti 100-200 ezer forint támogatás is az OEP-re tartozna, és segítség lenne a meddő pároknak”- tette hozzá az osztályvezető.

Az egészségügyi kabinet már elfogadta azt a jogszabályt, amely több ponton kibővíti a lombikprogram támogatását. Az egészségügyért felelős államtitkár ezek között említette, hogy a jövőben megdupláznák a beavatkozásokra szánt összegeket, ösztönöznék a kórházakat, hogy minél több sikeres beültetést hajtsanak végre és növelnék a gyógyszertámogatásokat is.

“Aki állami ellátásban van és állami ellátáson keresztül kapja meg kezelését, azoknak szeretnénk felemelni a gyógyszertámogatást a jelenlegi 70-ről 90 százalékra” – fogalmazott Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.

Hozzátette: azok az állami intézmények, melyek a saját kapacitásaikat bővíteni szeretnék, a szükséges eszközök beszerzéséhez több milliárd forintos hozzájárulást kaphatnak.

Magyarországon évente mintegy ezerhétszáz gyermek születik ezzel a módszerrel. A program kibővítésétől a szám növekedésére számít a kormány.