Emlékséta a családon belüli erőszak ellen

 

Idén ismét megrendezésre kerül az Angyalhír Emlékséta. A mozgalmat az az édesanya indította, akinek gyermekét két évvel ezelőtt az apa a negyedik emeletről kidobta, majd ő is leugrott.

Seres Barbara akkor hathónapos gyermekét, Ádámot 2015. január 17-én az apja ledobta a negyedik emeleti körfolyosóról, majd utána ugrott.

“Azért, hogy ne őrüljek bele a fájdalomba, megálmodtam az Angyalhír mozgalmat. Minden évben, Ádám születésnapja alkalmából emléksétát szervezek a családon belüli erőszak áldozataiért, hogy felhívjam a társadalom figyelmét erre a fontos problémára, hogy ne csak a sorstársaim értsék mi történt velem, hanem az igazságszolgáltatás, a gyermekvédelem, a szociális támogatórendszer szereplői. Azért, hogy többet ne fordulhasson elő az, ami velünk” – olvasható a felhívásban.

“Az előző két évben halkan, csendes séta keretében próbáltuk felhívni a társadalom figyelmét a családon belüli erőszak kérdésére. Idén szakítunk a hagyományokkal és hangosan kiáltunk azokért, akiknek hangját nem hallja senki” – fogalmaz Seres Barbara.

A vasárnap 14 órakor a budapesti Bazilikától induló eseményhez csatlakozott a Szelid Motorosok a Zaklatások ellen elnevezésű motoros csoport is.

A beszédek után a séta 15 órakor indul a Műcsarnok melletti buszparkolóig.