KSH: növekvő foglalkoztatottság, alacsony munkanélküliség

 

A február-áprilisi időszakban adatait közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 378 ezer volt, 84 ezerrel, 2,0 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,7 százalékponttal, 67,3 százalékra emelkedett – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 105 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 11 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 9 ezerrel csökkent.

A foglalkoztatottak száma tavaly szeptember-októberben 4,414 millióval érte el eddigi tetőpontját, de az első negyedévhez képest 10 ezerrel többen dolgoztak a február áprilisi három hónapos időszakban.

A fiatalok foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal nőtt

A foglalkoztatottak számának 84 ezres éves növekedéséhez a munkaerőpiacra frissen belépők 29 ezres száma is hozzájárult a munkanélküliek számának 56 ezres csökkenése mellett. A gazdaságilag inaktív népesség 62 ezres csökkenésében a munkaerőpiacra belépők mellett a 15-74 éves korosztály lélekszámának 34 ezres esése is szerepet játszott.

A 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási rátája 1,4 százalékponttal, 28,4 százalékra nőtt. A legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,6 százalékponttal, 83,0 százalékra emelkedett. Az idősebb (55-64 éves) korosztályba tartozóké 1,4 százalékponttal, 50,3 százalékra javult.

A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta 1,8 százalékponttal, 72,4 százalékra nőtt. Ebben a korcsoportban a férfiak foglalkoztatási rátája 79,7, a nőké 65,2 százalék.

A munkanélküliségi ráta jelentősen csökkent

A február-áprilisi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 56 ezerrel 209 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal 4,6 százalékra csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 4,0 százalékponttal 10,2 százalékra csökkent, ebben az időszakban a munkanélküliek egy hatoda került ki ebből a korcsoportból.

A legjobb munkavállalási korúak, a 25-54 évesek  munkanélküliségi rátája 1,1 százalékponttal 4,1 százalékra mérséklődött, az 55-64 éveseké 0,5 százalékponttal 4,4 százalékra – derül ki a jelentésből.

Az álláskeresők száma egy év alatt 307 ezerre csökkent

A 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 33 ezerrel, 107 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,3 százalékponttal, 4,3 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 23 ezerrel, 102 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,1 százalékponttal, 4,9 százalékra mérséklődött.

A munkanélküliség átlagos időtartama 17,0 hónap volt a tárgyidőszakban, a munkanélküliek 44,8 százaléka legalább egy éve keres állást, azaz tartósan munkanélkülinek számít.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma egy év alatt 9,1 százalékkal, 307 ezerre csökkent.

állásbörze - álláskeresés - munkanélküli

Illusztráció

A 2010-es kormányváltás óta a foglalkoztatási ráta és a munkanélküliségi ráta is pozitív változásokat mutat

Mintegy 105 ezerrel dolgoztak többen a versenyszférában Magyarországon, mint egy éve a legfrissebb, 2017. február-áprilisi adatok szerint. A nemzetgazdasági tárca kiemelte: 2010 hasonló időszakához képest így 685 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, amely növekedés döntően a hazai versenyszférában következett be, ahol 475 ezer fővel nőtt a létszám.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közölte: a 2010-es kormányváltás óta a foglalkoztatási ráta 54,6 százalékról 67,3 százalékra javult, ami 12,7 százalékpontos növekedésnek felel meg.  Ugyanezen időszak alatt a munkanélküliségi ráta pedig 11,5 százalékról 4,6 százalékra esett vissza, ami 6,9 százalékpontos csökkenés eredménye. A rendszerváltoztatás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség ebben az időszakban. Míg korábban a fiatalok munkanélküliségi rátája 30 százalékhoz közelített, addig ez mára 10 százalék közelébe, 10,2 százalékra csökkent, a foglalkoztatási rátájuk pedig már 30 százalékhoz közelít a vizsgált időszakban.

Jelenleg 209 ezer a munkanélküliek száma hazánkban

Kiemelik: a munkanélküliség tovább süllyedt Magyarországon, 1,3 százalékpontos csökkenéssel jelenleg 4,6 százalékon áll. A munkanélküliek száma továbbra is nagyon alacsony, egy év alatt 56 ezerrel, 209 ezerre csökkent.

A tárca emlékeztet: a tavaly novemberi hatéves bérmegállapodással, amely a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelését, illetve ezzel párhuzamosan a munkaadói adóterhek érdemi mérséklését tartalmazza, a kedvező munkaerő-piaci folyamatok fennmaradása mellett a gazdasági növekedés további élénkülésére számít a következő időszakokban. A foglalkoztatás folytatódó bővülése irányába hatnak továbbá a háztartások növekvő fogyasztása, a vállalatok bejelentett kapacitásbővítései, a kormány intézkedései következtében fellendülő lakásépítések, valamint az EU-s források kifizetésének felgyorsítása – írták.