Hogyan alakulnak a nyugdíjak Magyarországon 5, 10 vagy 20 év múlva? Szinte lehetetlen megjósolni. Éppen ezért fontos, hogy az időskori anyagi biztonságot megteremtsük magunk számára.
Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy öngondoskodásra, nyugdíjcélú megtakarításokra van szükség ahhoz, hogy a jövő idősei fenn tudják tartani korábbi életszínvonalukat a nyugdíjba vonulást követő évtizedekben.
Mikor leszüreteljük a gyümölcsöt, minden más finomság mellett befőttet is készítünk belőle, hogy legyen későbbre – kezdi Tóth György a Kisbefektetői Klub vezető pénzügyi stratégája. Ugyanez a fajta gondolkozás szükséges a megtakarítások területén is.
Az ENSZ-közgyűlés 1991-ben határozott az idősek világnapja megtartásáról. Az idősödés kora a 60. életévben kezdődik, az időskort 75 éves kortól szokás számítani. A világon több mint 600 millió 60 évnél idősebb ember él. MTI Fotó: Balázs Attila
A boldog nyugdíjas évekhez nem is kell olyan sok minden. Egy kis tervezés, csipetnyi bátorság, némi nyitottság, no meg jó adag önirónia. A boldog nyugdíjas ugyanis képes nevetni saját magán. Tóth György szerint nem az a gazdag, akinek sok pénze van, hanem az, aki úgy élheti az életét, ahogy jól érzi magát. Unokákkal, kertben ücsörögve, új hobbival, utazgatva, kinek mi a boldogság.
A pénzügyi stratéga szerint az elmúlt évek nagyon sok botrányt halmoztak fel ezen a területen, így jogos, hogy az emberek félnek belevágni hosszú távú befektetésekbe, ám a bizalom felerősödni látszik.
20-as, 30-as bátorság
Számos portfólió közül választhatjuk ki a hozzánk és az igényeinkhez leginkább illő ajánlatot. A fiatalabbak, akiknek még távol van a nyugdíjba vonulásuk időpontja, bátran befektethetik a pénzüket kockázatosabb értékpapírokba is. A legtöbb kockázatos befektetés ugyanis néhány éven belül megtérül, jóval hamarabb, mint ahogy elérnék a nyugdíjas kort. Ilyen portfóliót minden önkéntes nyugdíjpénztár kínál – kiváltképp a 20-as, 30-as korosztály számára.
Tóth György szerint a kockázat mindig csak a rövid távú befektetésekben van, amennyiben 10-20-30 évekkel előre tervezünk, ott nem lehetnek problémák. Hozzátette: az ember a ma problémáját mindig megoldja valahogy,
40-től érdemes biztosabbra menni
A 40 éves kor környékén viszont érdemes már egy kicsit visszakapcsolni, és a kevésbé kockázatos befektetésekre váltani. Ilyenkor már nem érdemes az addig összegyűjtött pénzt kockáztatni. Néhány évvel a nyugdíjba vonulás előtt pedig már a legbiztonságosabb, vagyis a részvényeket nélkülöző portfóliót javasolt választani.
Plusz előnyök
Mindezen felül számos adókedvezmény jár az önkéntes nyugdíjpénztári számla mellé. Egyrészt a befizetett jövedelemadó 20 százaléka, de legfeljebb százezer forint évente jóváírható önkéntes nyugdíj megtakarításként. Ha pedig már 10 éve pénztártagok vagyunk, akkor a keletkezett hozamot háromévente kamatadó mentesen vehetjük föl. Amennyiben már az öregségi nyugdíjkorhatárt is elértük, akkor viszont a befizetett tőke kifizetése is adómentesen történik.
Konkrét lépések:
Szükséges jövedelem
Senki sem szeretne rosszabbul élni nyugdíjas éveiben, mint azt aktív kereső éveiben megszokta. Arról viszont országonként nagyon megoszlanak a vélemények, hogy mindehhez mekkora jövedelemre lesz szükség. Magyarországon az emberek úgy gondolják, hogy utolsó aktív éveik keresetének 86 százalékára. Nagyon kevesen vannak viszont, akik úgy vélik, hogy el is érik ezt a jövedelmet: Magyarországon mindössze 12 százalék, ennél kevesebben csak Lengyelországban és Japánban. De nem is áltatják magukat a magyar emberek: mindössze 2 százalékuk tesz félre nyugdíjas éveire.