Itt az új szuperdrog: a szürke halál

Az ópiátokban úszó USA-ban ütötte fel fejét a halálos, heroint és elefántnyugtatót is tartalmazó koktél.

Heroinból, fentanil, az elefántok altatásához használt carfentanil, és egy U-47700-es nevű szintetikus ópiát adják az alapját a szürke halálnak – hívja fel a figyelmet a Fox News. A szer, melyhez még kesztyűben is veszélyes hozzá érni, Georgia, Alabama és Ohio államokban lehet felelős túladagolásokért.

„A szürke halál az egyik legveszélyesebb kombináció, amit közel 20 éves törvényszéki kábítószer-analizálóként láttam” – mondta el az Associated Pressnek (AP) Deneen Kilcrease, a georgiai iroda munkatársa. A hivatal szóvivője hozzátette, hogy három hónap alatt félszáz túladagolási esettel találkoztak, ami a szerhez köthető.

A szert injekciózni, lenyelni, elfüstölni és felszippantani is lehet, külsőre pedig cementre hajaz. Az utcán pedig akár 10 dollárért (nem egészen 3000 forint) is hozzá lehet jutni a Forbes riportja szerint.

Vissza a heroinhoz

A hatóságok szerint az árzuhanásnak köszönhetően a felhasználók a receptre előírt fájdalomcsillapítók helyett a heroint választják, amely gyakran fentanillal van felütve – ami ötvenszer erősebb, mint a heroin és százszor potensebb a morfiumnál. A hivatalos szervek legnagyobb aggálya, hogy a használók nem tudják megmondani, hogy fel van-e ütve az adagjuk, amíg nem használják, és ez igaz a szürke halálra is. „Minden belövés egy orosz rulett” – mondta el az AP-nek egy szerhasználó, aki még 2014-ben adagolta túl magát fentanillal felütött heroinnal.

Több mint 33 ezer amerikai halt bele 2015-ben

Az USA jelenleg egy ópiátjárvány közepén van, így a hatóságok kitüntetett figyelmet fordítanak a fentanilhoz köthető (halálos) túladagolásokhoz. A cikk kiemeli, hogy 2015-ben az ópiátokhoz köthető halálesetek száma, a vényre kapható gyógyszereket és a heroint is beleértve, meghaladta a 33 ezret. A hirado.hu-n az alábbi cikkben foglalkoztunk hosszasabban az új népbetegségnek számító ópiátfogyasztásról, mely alapjaiban rengeti meg a társadalmat.