Ilyen az élet a magyarországi tranzitzónákban

Játszószoba, sportolási lehetőség, internet-hozzáférés, a gyermekeknek napi ötszöri, a felnőtteknek háromszori étkezés. Többek között ezek biztosítottak azoknak a migránsoknak, akik Szerbia felől belépnek a tranzitzónákba, hogy menedékjogi kérelmet adjanak be. Az unió mégis bírálja Magyarországot a március végén bevezetett jogi határzár miatt vagyis, hogy nem mozoghatnak szabadon azok a migránsok, akik arra várnak, hogy kérelmüket elbírálják.

Korábban, amíg nyitott befogadókba helyezték el őket, a többség nem várta meg hogy döntés szülessen az ügyében, hanem tovább ment Nyugat- Európába – hangzott el az M1 csütörtök esti Híradójában.

A felvételen arab nyelvű mesét néznek a gyerekek a szabadkai befogadóban, ez az egyetlen szórakozási lehetőségük itt. A többségük szüleivel együtt érkezett a balkáni útvonalon Szerbiába. De vannak olyan fiatalok is, akik egyedül jöttek.

A gyermekeknek a tranzitzónába történő bejutást és kérelembeadást követően ott kell megvárniuk az elbírálást. Jelenleg 121 fiatal tartózkodik a két tranzitban, közülük 11-en vannak felnőtt kísérő nélkül.

A tranzitzónákban külön szektorokban helyezik el őket illetve a családokat is. Nekik ötszemélyes konténereket alakítottak ki. A felnőttek naponta háromszor, a gyermekek ötször kapnak a vallási előírásoknak megfelelő étkezést. A kicsiknek van játszótér és játszószoba is, naponta foglalkozások. Lehet sportolni, tv-t nézni és van internet hozzáférés is.

Bírál az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság szerint ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a kisgyermekes családoknak és 14-18 év közötti, kísérő nélkül érkező fiataloknak is ilyen körülmények között kell megvárniuk a menekültügyi kérelmeik elbírálását. Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó az M1-en arról beszélt, hogy Magyarország nyitott az egyeztetésre.

A főtanácsadó szerint a bizottság szakértőivel végül nem tudtak ebben megállapodni, mert ők a fizikai és a jogi határzárat is elfogadhatatlannak tartják.

14 év alatti menekültek

A Fóti Gyermekvárosba kerülnek azok a fiatalok, akik egyedül érkeznek és 14 éven aluliaknak vallják magukat. Mivel ez egy nyitott intézmény, arra is volt példa, hogy két foglalkozás között szökött meg egy gyermek, hogy a felnőttekhez hasonlóan Nyugat- Európába menjen.

Összesített számok

Idén egyébként már több mint 1000 migráns lépett be a két tranzitzónába. Jelenleg 256-an vannak Röszkén és Tompán. A jogi határzár életbe lépése, vagyis március 28-óta 6- an kaptak nemzetközi védelmet. 17-en viszont nem várták meg a kérelmük elbírálását, hanem visszamentek Szerbiába. Ott jelenleg több mint hétezer migráns vár arra hogy eljusson Nyugat- Európába, saját bevallásuk szerint 43%-uk gyermek és fiatalkorú.