Az alapanyag a szó szoros értelemben a földön fekszik, és égetni sem kell, elég odacsapni.
A vasbetonnál is keményebb anyagból épülhetnek a marsi épületek – legalábbis egy, a Scientific Reportsban megjelent tanulmány erre enged következtetni.
Az emberiség következő hatalmas ugrását a jelek szerint a 2030-as években fogja megtenni. 2033-ban emberek „csak” megkerülni fogják a bolygót, majd 2039-ben már le is fognak szállni – derül ki a space.com cikkéből.
Az Orionnal történő utazás után, ha már ott vagyunk a Marson, újabb nehézségekkel találkozunk, például, hogy miből építsük fel városainkat. Erre kereste a választ a Kaliforniai Egyetem fenti tanulmányt jegyző csapata.
A 3D-nyomtató bonyolult és nagy
A tudósok mesterséges, Mars-1a fantázianévre keresztelt marsi földdel kísérleteztek, ebből az elegyből már korábban is csináltak „téglákat” – akkor a 3D-nyomtatásként ismert technológiát vették górcső alá.
A marsi talajt szimuláló anyagból előállított tégla. (Fotó: AFP)
Viszont az eddigi próbálkozások során összetett kémiai folyamatokkal dolgoztak, melyek polimerek használatát is szükségessé tették a talaj összefogására – hívja fel a figyelmet a Newsweek. A mostani tanulmány készítőinek célja az volt, hogy a polimerek mennyiségét csökkentsék a lehető legkevesebbre. A kísérletek egy idő után arról tanúskodtak, hogy nincs is szükség kötőanyag hozzáadására.
„Kalapáccsal” odaverni könnyű
A tudósok a Mars-1a-t gumicsőbe tették, majd olyan nyomás alá helyezték, ami egy kalapácsütésnek felel meg. A milliméternél kisebb próbatégla tulajdonságai pedig túlszárnyalták az átlagos vasbetonét.
„A marsi lakóhelyeket ideális esetben helyi alapanyagokból állítják elő, ezzel szemben az eddigi módszerek vagy kötőanyagot, vagy kalcinálást (égetést) igényeltek. Ebben a munkában bemutattuk, hogy a Mars-1a szimulátort direkt össze lehet nyomni erős szilárdságúvá hozzáadott anyagok nélkül, ami előrevetíti a teljes helybeni alapanyag-felhasználást” – írja a tanulmány.
A csodaanyag a történetben a „közönséges” vas-oxid nanorészecske, ami természetes kapcsolóanyagként működik, és rengeteg van belőle a marsi földben. A tudósok következő lépése, hogy nagyobb téglákat állítsanak elő, a végcél pedig, hogy a nyomásos technikával egész épületeket hozzanak létre a Marson.
