Megfejtették a Sikoly titkát

Új magyarázatot adott egy norvég kutató a Sikoly című híres expresszionista festményen látható különleges természeti jelenségre. Úgy tűnik, mégsem óriási vulkánkitörés, hanem egy ritkán előálló légköri jelenség mozgathatta meg az alkotó fantáziáját.

Korábban példátlan erejű vulkánkitöréssel hozták összefüggésbe a Sikoly című festményen látható baljóslatú, vérvörös norvégiai naplementét, most azonban megdőlni látszik az elmélet.

Kataklizma után égi szépség

Hosszú ideig tartotta magát az elképzelés, hogy Edward Munch festőt a távoli Krakatau vulkáni sziget felrobbanásának sokáig ható légköri következményei ihlették. E szerint miután az indonéziai vulkán 1883-ban kitört, hatalmas mennyiségű hamu jutott a légkörbe, egészen a sztratoszféráig, ahol szétterült, és a kataklizma nyomait még tíz évvel később, a Sikoly alkotásának idején is észlelni lehetett az égen. Az ilyen apró részecskék ugyanis szűrik a napsugárzást, és ha megfelelő szögben éri őket a fény, akkor látványos égi jelenségeket produkálhatnak.

Fotó: MTI/EPA/Hans Klaus Techt

 Saját élmény adta az ötletet a kutatónak

A hírhedt természeti katasztrófa művészi inspiráló hatásáról szóló elmélet helyett azonban norvég kutatók most azzal álltak elő, hogy az expresszionista alkotót sokkal inkább egy helyi légköri különlegesség indíthatta meg.

Az Európai Földtudomány Unió (EGU) Bécsben tartott éves közgyűlésén Helene Muri, az oslói egyetem munkatársa ismertette az új teóriát.  Ennek lényege, hogy Munch úgynevezett poláris sztratoszférikus felhőket láthatott, és ezeket festette meg. A jelenség nem gyakori, de néhány évente előfordul, Muri 2014-ben maga is látott ilyet, és ez adta az ötletet, hogy Munch-nak egykor talán hasonló tapasztalatban lehetett része.

Drámai hatás

A gyanúba kevert felhők a poláris területeken a sztratoszférában, 15-20 kilométer magasban jönnek létre, és először épp a XIX. század végén Skandináviában írták le őket, mert csak onnan, a sarkvidékhez közelebbi tájakról láthatók.  A poláris sztratoszférikus felhők képződésének egyik feltétele ugyanis, hogy elég hideg legyen – mínusz 80-90 fok kell ahhoz, hogy a nagy magasságban lévő nagyon kis mennyiségű vízgőzből apró jégkristályok alakuljanak ki.

Ha ezeket a nap alulról megvilágítja, akkor elképesztő színpompában tündökölnek, ráadásul több típusuk is van. Az egyiket úgy hívják, hogy gyöngyházfényű felhők, amely drámai hatásúak lehetnek, elképzelhető tehát, hogy megihletnek egy művészt, és Munch is ezt komponálta bele a festményébe.

Halálfélelem narancsszínű égbolt előtt

A sikoly (Skrik) Edvard Munch norvég expresszionista festő leghíresebb festménye. Az alkotás egy festménysorozat részeként készült, melyet Munch 1893 és 1910 közt festett. A természet sikolya című sorozat mindegyikén egy halálfélelmet kifejező alak látható a narancsszínű égbolt előtt. A képen látható háttér az Oslo-fjord .

Munch naplójában leírta a kép megalkotásának körülményeit. „Egy este épp egy gyalogúton sétáltam, amikor a város az egyik oldalon volt, míg a fjord alatta. Fáradtnak és betegnek éreztem magam. Megálltam és elnéztem a fjord fölött, – a Nap éppen lemenőben volt, amikor az ég vérvörössé változott. Úgy éreztem, hogy egy sikoly préselődik ki a tájból és úgy tűnt számomra, mintha hallanám a sikoltást. Megfestettem a képet és a vérvörös felhőket. A színek szinte sikoltottak. Ez vált A sikollyá” – olvasható a Wikipédián.