Nem a Magyarországon működő mintegy hatvanezer civil szervezettel van a gond, hanem az úgynevezett NGO-kkal, amelyek azt próbálják bizonyítani, hogy valódi civilek - fogalmazott a Magyar Hírlapnak adott interjúban Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki a a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat mellett a határvédelemről és a kvótarendszer elleni magyar beadványról is beszélt.
Rámutatott arra, hogy az Egyesült Államokban már az 1930-as évek óta alkalmazott szabályozás átvételéről van szó a civil szervezetek esetében. “Márpedig az Egyesült Államoknál jóval kisebb, s így kiszolgáltatottabb országokban, mint amilyen hazánk is, sokkal nagyobb veszélyt rejthet magában az érintett szervezetek ténykedése” – fogalmazott a kormányszóvivő.
A migráció lett a valódi témájuk
“Ez a néhány tucatnyi szervezet külföldi pénzből szinte csak azért dolgozik, hogy a létező politikai kereteket megváltoztassa” – jelentette ki. Kovács Zoltán az interjúban arról is beszélt, hogy míg korábban ezek a szervezetek a romák helyzetével voltak elfoglalva, addig mára a migráció lett a valódi témájuk. A kormányszóvivő szerint a bevándorlás kapcsán egyértelműen látszik, hogy “a létező hogy a magyar és uniós törvényi keretek ellen dolgoznak ezek a szervezetek, Soros több százmilliós támogatásával”.
Kijelentette: a politikai döntéshozatal a nép által felhatalmazott képviselők és a kormányok dolga. Az NGO-kat soha senki nem választotta meg, mégis ugyanezt a szerepet kívánják betölteni – jegyezte meg.
Az interjúban Kovács Zoltán beszélt a nemzeti konzultációról és arról is, hogy Magyarországnak már nyolc-kilencszáz millió euróba került a határvédelem.
A kvótarendszer elleni magyar beadvány – amelyről május 10-én dönt az Európai Bíróság – is szóba került az interjúban, ennek kapcsán Kovács Zoltán arról beszélt, hogy minden jel szerint olyan rendszer kiépítése zajlik, amely alapvetően nem a határok megvédését célozza, hanem intézményesíteni szeretné a beengedés kereteit. “Létező veszély, hogy ezt még a nyárig megpróbálják keresztülverni. Ez ellen küzdünk” – mondta a kormányszóvivő.