Őrjöngött cellájában a Teréz körúti robbantó

A Teréz körúti robbantó ellen még a nyári szünet előtt vádemelésre készül az ügyészség. A Magyar Idők azt írja: a most zajló elmeorvosi vizsgálat eredménye tükrében születhet meg a javaslat, ami szabadságvesztés kiszabását vagy kényszergyógykezelés elrendelését indítványozhatja.

Még a nyári ítélkezési szünet előtt befejeződhet a nyomozás P. László ellen, aki beismerte, hogy ő robbantott 2016. szeptember 24-én este a fővárosi Teréz körút–Király utca sarkán, életveszélyesen megsebesítve egy rendőrnőt, akinek férfi járőrtársa is súlyosan megsérült – idézi fel a pestisracok.hu.

A 24 éves fiatalember azt is részletesen elmondta március végi, többnapos beismerő vallomásában, hogy hol vásárolta a pokolgépéhez az alkotóelemeket és az elektronikai alkatrészeket, hol, mi alapján és hogyan állította össze a szerkezetet, amelynek hatását szögekkel is megnövelte.

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2016. október 21-én. A Központi Nyomozó Főügyészség előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsította meg a magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű férfit a Teréz körúti robbantással összefüggésben.MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2016. október 21-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Magyar Idők cikkében arról is ír, a férfi részletesen beszélt arról, hogy miként választotta ki a helyszínt, amit többször is felmért, valamint, hogy találomra választotta ki a két gyalogos rendőrt, akiket nem ismert korábbról. A beismerő vallomását a harmadik napon hirtelen befejezte, és nem volt hajlandó tovább együttműködni akkori meghatalmazott védőjével, sőt a kapcsolattartónak megnevezett édesapjával sem.

Ekkor kirendeltek neki egy védőt, akinek utolsó ténykedése az ügyben a csütörtöki előzetes letartóztatás meghosszabbításának procedúrája volt; P. László ellen a kényszerintézkedést újabb három hónappal meghosszabbította a nyomozási bíró, mivel tartani lehet a szökésétől, elrejtőzésétől, bűnismétlésétől.

Elmeorvosi megfigyelés alatt áll

A robbantót a tárgyalásra az Ideg- és Elmemegfigyelő Intézetből (IEMI) kommandósok vitték, orvosi kísérettel. Március 31-én ugyanis dühöngeni kezdett a cellájában, összetörve a biztonsági kamerát és bezúzva az ablakokat, így átszállították a börtönből az intézetbe.

A nyomozás korábbi szakaszában már átesett egy igazságügyi elmeorvosi vizsgálaton, amelynek eredményéről csak annyi tudható, hogy büntethetőséget kizáró okot nem állapítottak meg – akkor.

Budapest, 2016. október 20.A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról készült videofelvételt vetítik le az elfogást bejelentő sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészségen 2016. október 20-án. Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben.MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapest, 2016. október 20.A Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról készült videofelvételt vetítik le az elfogást bejelentő sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészségen 2016. október 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az újabb elmeorvosi vizsgálatot dühöngése következtében a büntetés-végrehajtás kérvényezte, és a kirendelt védőjétől tudjuk, P. Lászlóval már mind a pszichológusok, mind az elmeorvosok újra elbeszélgettek, ismételten átesett a speciális teszteken, amelyek kiértékelése folyik. Közben azonban tovább tart a megfigyelése és a kezelése az IEMI-ben, amely ebben a hónapban várhatóan befejeződik.

Portik ügyvédje védi őt is

Péntektől ismét megbízott védője van a gyanúsítottnak Szikinger István alkotmányjogász személyé­ben, aki számos nehéz ügyet vitt, illetve visz jelenleg is, ő a védője például Portik Tamásnak az Aranykéz utcai robbantás miatt indult perben.

Portik első fokon 13 év fegyházat kapott a négy halálos, illetve húsz súlyosan sérült áldozatot követelő merénylet megbízójaként, ám másodfokon életfogytiglant kért rá a fellebbviteli főügyészség.

Kényszergyógykezelés vagy életfogytig fegyház

A Teréz körúti robbantás ügyében – a pestisracok.hu értesülése szerint – a nyomozó hatóság, azaz a Központi Nyomozó Főügyészség már csak az elmemegfigyelés eredményére vár, miután P. László beismerő vallomását egy sor tárgyi bizonyíték és tanúvallomás is igazolja.

Mint azt szakmai körökben mondani szokták, a bizonyítékok zárt láncot alkotva támasztják alá az alapos gyanút. Bár a beismerő vallomást P. László visszavonhatja, ám a bizonyítékok önmagukban is megállják a helyüket.

Az igazságügyi szakértői vélemény fogja eldönteni, hogy vádat emelnek-e P. László ellen előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és robbanó anyaggal visszaélés miatt, amiért akár életfogytiglani fegyházat is kaphat, vagy kényszergyógykezelését indítványozzák – írja a Magyar Idők.

A lap emlékeztet arra is, hogy a kényszergyógykezelés határozatlan időtartamú, nem jogi, hanem orvosi intézkedés, és általában ötévente vizsgálják felül a terhelt állapotát.