Deportálták az amerikaiak az első illegális bevándorlót

A 23 éves Juan Manuel Montes az első illegális bevándorló, akit Donald Trump beiktatása óta deportáltak a hatóságok.

Ő volt az első migráns, aki átmeneti védelemért folyamodott a jogszerű deportálás ellen, most viszont hazaküldik Mexikóban élő családjához. A férfi 9 évesen érkezett az Egyesült Államokba, Barack Obama regnálása idején folyamodott „deportálási tartózkodásért” (deportation stay), amit olyankor szoktak igényelni, ha egy bíróság már a hazaküldés mellett döntött, de a bevándorló szeretné az összes jogi és egyéb lehetőséget megpróbálni a maradás érdekében.

Montes-t egyébként eddig négyszer ítélte el a bíróság: bolti lopásért tavaly januárban, az utóbbi három hónapban pedig háromszor kapták el jogosítvány nélküli vezetésért.

A férfit februárban megtalálta egy bevándorlási ügynök a kaliforniai Calexicóban, aki semmilyen módon nem tudta azonosítani magát. Állítólag azt mondta, hogy „véletlenül” barátja kocsijában hagyta az iratait, három órával később viszont már visszaszökött Mexikóba családjához.

Az illegális bevándorló úgy nyilatkozott a USA Today-nek: egyik ismerőse azt mondta, hogy deportálni fogják, egy másik viszont azt, hogy semmi sem fog történni. Azt hitte, ha kimarad mindenféle balhéból, akkor nem lesz gond. ”Meglepetésként érte”, hogy a törvényt végrehajtják.

Becslések szerint 11 millió illegális bevándorló van az USA-ban.