Nézőpont: nem gyengíti a kormánypártokat a tüntetéssorozat

Az államfő által aláírt felsőoktatási törvény módosítása átláthatóbbá tenné a CEU működését és a korábbi privilegizált helyzetet szabályozott mederbe terelné. Ezt a tiltakozók és Soros György is tudja – jelentette ki Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Megtévesztési kísérlet

Hozzátette: szemben állunk egy nemzetközi szempontból is nagynak tűnő, komoly csatornákkal bíró nemzetközi hálózattal, mely sajátos ideológiát követ. Itt egy megtévesztési kísérletet látunk. Mintha el akarnák hitetni a magyar emberekkel, hogy nem lesz Közép-Európai Egyetem Magyarországon, holott ez tényszerűen nem igaz.

Jön a tárgyalások szakasza

A tárgyalások szakasza következik, nemcsak a hazai érintettekkel egyeztetnek, hanem az Egyesült Államok illetékeseivel is. Orbán Viktor miniszterelnök és más kormányzati szereplők is jelezték, felelős politikusnak nem állhat szándékában, hogy ellehetetlenítsen bármilyen felsőoktatási, tudományos munkát, nem is erről van szó – emlékeztetett.

Tovább szeletelik a baliiberális tortát

Úgy vélte: az ellenzék szerepét gyakorlatilag átvette a balliberális sajtó. Véleménye szerint amint tárgyalási szakaszba érnek az események, a tiltakozóknak marad majd egy kemény magja, mely bejelenti, hogy politikai ambíciókat dédelget, ezzel tovább osztják az eddig is számos szeletre szétesett balliberális tortát.

Nem inog meg a kormánypárti törzsbázis

Az elemző úgy vélte: a kormánypártoknak elég masszív törzsbázisa van, és a korábbi tiltakozó akciók után is azt láttuk, ez nem igazán inog meg. Egyáltalán nem lehet arról beszélni, hogy ez érdemben determinálná a kormánypárti tábor egységét.

A Jobbik 180 fokos fordulatot vett

Sokkal izgalmasabb kérdés a Jobbik, hiszen a radikális párt vezető politikusai még hónapokkal ezelőtt is olyan interpellációkat adtak be, melyek arról szóltak: miért nem foglalkozik a kormány kiemeltebben a nem kormányzati szervek ügyes-bajos dolgaival Ehhez képest most Vona Gábor felült a félrevezetési akciónak, és teljes mellszélességgel támogatják a tiltakozókat – hívta fel a figyelmet.

Ebben az ügyben is egy nagyon komoly, 180 fokos fordulatot vett Vona Gábor politikája – mutatott rá.