Uniós biztos: Magyarországon a civil társadalom erejének és befolyásának csökkentésére törekszenek

Magyarországon próbálkozást lát a civil társadalom erejének és befolyásának csökkentésére Vera Jourova, az Európai Unió jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa, ezért aggodalmát fejezte ki brüsszeli sajtótájékoztatóján hétfőn.

Jourova az Európai Bizottság által hétfőn közzétett, 2017-es uniós igazságügyi “eredménytábla” ismertetését követően feltett újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az új magyar felsőoktatási törvény nyilvánvalóan az amerikai milliárdos, Soros György alapította Közép-európai Egyetem (CEU) ellen irányul.

Megjegyezte, hogy egy törvény megalkotásánál mindenre kiterjedő módon annak általános érvényesülését kell szem előtt tartani.

A biztos előremutatónak nevezte, hogy az emberek bátrak, nyitottak és kimutatják, hangot adnak annak, mit gondolnak arról, ami a Közép-európai Egyetemmel történik. Hozzátette, ez az, amire az Európai Bizottság mindig is biztatta az európai polgárokat. Véleménye szerint egyetlen kötelezettségszegési eljárás, adminisztratív fellépés sem lehet annyira eredményes, mint azoknak a fellépése, akik maguk érzik úgy, hogy fel kell emelniük a szavukat a dolgok előre menetele miatt.

Vera Jourova válaszában kitért arra is, hogy noha az uniós igazságügyi eredménytábla az elmúlt évre vonatkozóan nem fogalmaz meg negatív trendeket Magyarországgal kapcsolatban, az Európai Bizottság – az idei év eseményeire vonatkozóan – mégis aggodalommal figyeli a magyar igazságszolgáltatás helyzetet, függetlenségének alakulását. Az eredménytábla összehasonlító áttekintést ad az uniós tagállamok igazságügyi rendszereinek hatékonyságáról, minőségéről és függetlenségéről.

A biztos hangsúlyozta: úgy a magyar, mint a lengyel kormány szabad választások útján került hatalomra. A szabad választás nem garancia egy ország liberális fejlődésére, azok néha illiberális kormányzati rendszereket is hatalomra juttatnak – vélekedett.

Jourova megerősítette, hogy a brüsszeli bizottság szerdán megbeszélést folytat “a Magyarországot érintő aktuális kérdésekről”.