Magasból még a horizont is más

Csillagvizsgáló a szolnoki toronyház tetején - 1975-ben épült csúszózsalus technológiával az ország legmagasabb látogatható épülete, ahol 81 méter magasságban még csillagvizsgáló is üzemel.

Az ország legmagasabb lakóépülete, nem csak arról ismert, hogy községnyi, csaknem 180 családnak ad otthont, hanem arról is, hogy a tetején a csillagokhoz közel, a tudományé a főszerep.

A városvezetés döntött úgy, hogy a Szolnok Városi tudományos ismeretterjesztő társaság magas helyen kerüljön elhelyezésre. Így jött, hogy a toronyház tetejére került, ami 23 emelet magas, a tető pedig a 24. szintnek felel meg – mondta Ujlaki Csaba, a Csillagvizsgáló vezetője az M1 Minden tudás című műsorában.

A toronyház tetejéről az égbolt és a földfelszín még felhős időben is nagyon távol ér össze. A horizont a csillagászok számára is érdekes tartomány.

Elsődleges cél az ismeretterjesztés – jelentette ki Szabó Szabolcs Zsolt amatőr csillagász. Az elmúlt három-négy év során már komolyabb megfigyelések is készültek innét: lézerrel és egy vízmércéivel ki lehet mérni, hogy a horizont a 169 m-es tengerszint feletti magasságban egy kicsikét lehajlik.

A napfelkelte szenzációs látvány a torony tetejéről, a csillagász meg is örökítette,hogy más is láthassa, miként kerül fel a vörös korong az égre.

minden tudás

Elsősorban a Hold és a Nap kelésének és nyugvásának a megfigyelése végezhető ebből a magasságból. De például a naplementéhez köthető, a levegőnek az a tulajdonsága is szemügyre vehető, hogy miként töri meg a fényt, ami miatt a Nap felső szélén, időről-időre megjelenik egy vékony kis zöld sugár – tette hozzá a szakember.

Ez a jelenség a délibábhoz hasonlóan a különböző törésmutatójú levegőrétegeken áthaladó fény törésével magyarázható. A földfelszínt követő légrétegekben a felszínhez közelebb haladó fénysugarak jobban megtörnek, mint a távolabb haladók.

A csúszózsalus eljárással készült toronyház már több mint 40 éve a föld mélyére bevert cölöpökön állja a sarat. Az épület a víztornyokat is elhomályosítja, a magasság miatt a toronynak saját víztározója van.

Az épület tetején lévő kockába hozzák fel a vizet és egyéb gépészeti eszközök és megoldások is helyet kaptak – magyarázta Ujlaki Csaba.

40 év alatt sokat változott az égbolt Szolnok felett, a közvilágítás az erős fények sokat szennyeztek rajta, napjainkra azonban javult a helyzet.

A csillagos ég az mindig változik valamennyit – hívta fel a figyelmet Szabó Szabolcs Zsolt. A minket érintő változások közül talán a legfontosabb, hogy másfél-két évvel ezelőtt újfajta LED-es lámpákra cserélték a közvilágítás lámpáit, amitől sötétebbnek látszik az égbolt és így sokkal több mindent lehet akár szabad szemmel is megfigyelni.

A csillagvizsgáló kupoláját a 80-as évek elején helikopterrel emelték be.

A szakköri tagok között több fényképész is van. Rákomponáljuk a képekre a toronyházat akár egy Hold fotóval, akár egy naplementével, így nagyon látványos megoldások születnek. A toronyház tetejéről készült felvételeket a Szolnoki TIT munkatársai a tervek szerint egy kiállításon szeretnék megmutatni a csillagos égbolt kedvelőinek.