Nógrádi: A merénylet megerősíti Putyin hatalmát

A lakosság azt várja el az orosz elnöktől, hogy tegyen rendet, „és Putyin rendet is fog csinálni” – mondta el a biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Egyes olvasatok szerint Putyinnak akartak üzenni a szentpétervári robbantással. Ugyanakkor Nógrádi György kijelentette: kontraproduktív lesz az „üzenet”, hiszen az orosz lakosság nagyrésze a biztonságot tartja elsődlegesnek. A támadás meg fogja erősíteni az orosz elnököt hatalmában, hiszen az emberek azt várják majd tőle, hogy tegyen rendet – mondta el.

A támadás helyszínének szimbolikus jellege vitathatatlan, hiszen a többi között Putyin szülővárosa és éppen a metropoliszban tartózkodott az elnök. Nógrádi György hozzátette, hogy eddig a városban nem volt még merénylet, szemben Moszkvával, ahol több is, így gyengébb volt a védelem.

A biztonságpolitikai szakértő azt is kiemelte, hogy a KGB utódja, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) napokon belül fel fogja göngyölíteni az ügyet, így az is kiderülhet, hogy az Iszlám Államnak van-e köze a vérfürdőhöz.