Így változott a migránsok útvonala a jogi határzár óta

Az embercsempészek Románia felé viszik az illegális bevándorlókat, amióta életbe lépett a szigorúbb szabályozás a magyar határon. Egy hét alatt 240 embert fogtak el a román rendőrök, ez csaknem a negyede a tavalyi egész éves adatnak. Közben újabb magyar rendőrök indultak el a Balkánra. Ezúttal egy olyan csoport, amelyik a szerb-bolgár határon dolgozik majd.

Két nap kihagyás után újra vannak olyan bevándorlók, akik Bulgárián keresztül most érkeztek a szerb fővárosba. Egy 15 fős csoport például néhány napot tervez Belgrádban maradni, majd mielőbb továbbindulnak Olaszország felé.

Az éjjel jutottunk át a bolgár határon Szerbiába. Három napig utaztunk, míg megérkeztünk ebbe a városba. Előtte három bolgár táborban is voltunk, ahol összesen három hónapot töltöttünk” – mondta egy afgán fiú.

Fokozták a védelmet 

Az elmúlt két hétben Szerbia megerősítette a határvédelmet a Macedóniával és Bulgáriával közös 560 kilométeres szakaszon. Ennek köszönhetően ugyan 200-ról 20-ra csökkent a napi próbálkozások száma, de a főként afgán és pakisztáni migránsokat az sem tántorítja el, ha többször is feltartóztatják őket.

Tovább akarunk menni mielőbb Horvátországon keresztül más országokba, Norvégiába, Németországba. Itt nem maradhatunk, itt nincs pénz, dolgozni se lehet” – mondta egy másik afgán férfi.

A migránsok többsége már nem Magyarországon keresztül próbálkozik.

A román hatóságok felvételeket készítettek arról a több mint 60 fős csoportról, amelyet az elmúlt 24 órában tartóztattak fel a Szerbiával, illetve Magyarországgal közös határukon. A legtöbben irakinak és szíriainak vallották magukat, és valamelyik nyugat-európai országba próbáltak eljutni Románián keresztül. A román határrendészet tiltott határátlépésért indít büntetőeljárást ellenük.

Jelenleg 2000-nél is több szerb katona és rendőr ellenőrzi a Macedóniával és Bulgáriával való közös határszakaszát. Két hete pedig olyan egységeket is létrehoztak, amelyeknek kifejezetten az embercsempész útvonalak felszámolása a feladata. Munkájukat hónapok óta osztrák, szlovák, szlovén, lengyel és magyar rendőrök is segítik.

Elindult az újabb egység 

Az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese a hatodik rendőri egységet indította útjára szerda reggel. A 15 főből álló kontingens tagjai szintén Szerbiában látnak majd el határvédelmi szolgálatot mostantól egy hónapon át. Halmosi Zsolt arról beszélt: Magyarország nemcsak a saját és az Európai Unió külső határait védi, hanem segít az unión kívüli tagállamoknak is.

„Szeretném azt is kihangsúlyozni, hogy a magyar rendőri kontingensek kiküldésének nem az egyetlen célja, hogy az illegális migránsokat elfogjuk, és segítsük az adott ország határőrizeti tevékenységét. Célunk az, hogy azt is közvetítsük mindenki fele, hogy a rendőrségek, a határőrizetért felelős szervezeti elemek össze tudnak fogni, tudnak segíteni egymásnak abban az esetben, ha erre szükség van” – mondta Halmosi Zsolt.

A Szerbiában és Macedóniában is szolgáló magyar rendőrök saját felszereléssel látják el feladataikat és a helyi hatóságok irányításával intézkedhetnek az illegális határátlépőkkel szemben.

Románia felől jönnének

Intenzívebben próbálkoznak a migránsok Szerbiából román területre jutni, majd onnan Magyarország felé folytatni útjukat – erősített meg a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója is az M1 aktuális csatornán szerda este.

Bakondi György, akit arról kérdezték a műsorban, hogy egy hét alatt 240 határsértőt fogtak el a román hatóságok, úgy fogalmazott: ez a hír azt jelenti, hogy Szerbiából azok a migránsok, akik eddig a magyar határon “kísérleteztek”, kisebb-nagyobb csoportokban, embercsempészek szervezésében “intenzívebben” kezdenek átszökni román területre, és kísérletet tesznek arra, hogy Romániából Magyarország felé folytassák útjukat vonatokon, kamionokban, valamint gyalog, a zöld határon.

Jelezte: az a kérdés, hogy a jelenleg “kissé akadozó” szerb-román határőrizeti együttműködés rosszabbodhat-e, mert például ha a szerbek nem veszik vissza a románok által elfogott, Szerbiából érkezett embereket, az egy idő után gondot okozhat Romániában. Közölte: a román határőrizeti szervek részben már a szerb határon elfogják a “kísérletezőket”, illetve a magyar határ térségében is aktív a román határőrizet, és sok oda érkezőt fognak el.

Rendszeres az információcsere a román határőrizeti szervekkel, és vissza is veszik azokat, akiket a magyar hatóságok fognak el – mondta Bakondi György.